A technika
fejlődésével már nem kell hónapokat utaznunk, hogy eljussunk egy egy távoli
földrészre. Akár egy nap alatt is eljuthatunk Ausztráliába vagy épp Mexikóba,
ahova nagyanyáink csak vágyakoztak. Viszont ez idő rövidsége és a 24-48 órás
ébrenlét nagyon megterhelő a mind a lelkünknek,, mind a szervezetünknek.
De nem csak a
kimerültséggel kell megküzdenünk, hanem a hosszú repülő út igényelte
türelemmel, kedves és kevésbé kedves útitársaink elviselésével, a várakozással
egy egy átszállás során. Ha gyerekekkel utazunk, akkor az ővelük való törődés,
a nyűgösségük kezelése sokszor embert próbáló helyzeteket teremthet.
Aztán még itt van az
időeltolódás, amihez alkalmazkodni kell a bioritmusunknak. Sajnos a belső óránk
nincs tisztában azzal, hogy repülő jegye van egy távoli világba. Kinek
könnyebben, kinek nehezebben megy az alkalmazkodás.
Tudtátok, hogy a megfigyelések azt mutatják, hogy könnyebben viseljük a Nyugatról Keletre tartó hosszú utazást, mint az ellenkező irányút? Én ezt saját bőrömön tapasztaltam, szóval én csak megerősíthetem ezt az állítást.
Tudtátok, hogy a megfigyelések azt mutatják, hogy könnyebben viseljük a Nyugatról Keletre tartó hosszú utazást, mint az ellenkező irányút? Én ezt saját bőrömön tapasztaltam, szóval én csak megerősíthetem ezt az állítást.
Sokan, ahhoz, hogy
csillapítsák ezeket a tüneteket az alkoholhoz fordulnak, vagy nyugtatókat és
altatókat szednek. Sok kávét isznak, hogy ébren tudják tartani magukat.
Én ennél jobbat ajánlok Nektek a Bach-virágeszenciák tárházából.
![]() |
Repülj boldogan a Bach-virágeszenciákkal! |
Ez a kombináció segíteni fog abban, hogy könnyebben viseld az
időeltolódást, a fizikai és lelki
FÁRADTSÁGot, a hosszú repülési idő okozta TÜRELMETLENSÉGget ha földrészek
között röpködsz. A RESCUE keverékkel pedig a repüléstől való FÉLELEMET tudod
csökkenteni, ezzel élvezhetővé válik az utazásod.
Szerezd be a
következő eszenciákat a www.naturlinebolt.hu
webáruházban:
WALNUT - a könnyebb
alkalmazkodáshoz
IMPATIENS - türelmed
megőrzéséhez
OLIVE - a fizikai és
lelki kimerültség ellen
RESCUE keverék -
repülés okozta félelem leküzdéséhez
Néhány nappal az utazás előtt kezd el szedni ezt
a kombinációt, folytasd a repülés alatt is a szedését, mindaddig, amíg a
tünetek el nem múlnak.
Az
eszenciákat többféle képpen is szedheted. A pohár
módszerrel és a keveréküveggel.
Az utóbbit akkor érdemes készíteni, amikor hosszabb ideig kell szedned a
cseppeket, mert krónikus lelkiállapotot vagy egy krónikus problémát szeretnél a segítségükkel megoldani.
A
cseppentős üveget beszerezheted a gyógyszertárakban,
vagy néhány webáruház is árulja. A szükséges eszenciákból 2-2
cseppet tegyél a az üvegbe, amit előtte feltöltöttél buborékmentes
ásványvízzel, vagy forrásvízzel. És mivel vinned kell magaddal a keverékedet,
tegyél bele egy teás kanálnyi brandyt
vagy glicerint, hogy tartósítsd vele és ne buggyanjon meg a víz. Egyébként ha
nem teszed bele, akkor hűtőben kellene tartanod. A hűtőt meg csak nem viheted
magaddal. :)
Ebből a kész
keverékből cseppents 4 cseppet a szádba legalább négyszer naponta.
Ebben az esetben a
pohár módszer azért nem praktikus, mert az eszenciás üvegeket vinned kell
magaddal, és minden alkalommal az innivalódba kell, hogy csöpögtess az
üvegcsékből 2-2 cseppet, majd azt kell elkortyolnod.
És mivel a folyadékfelvitel a gépre korlátozott, ezért inkább a keveréküveg módszert válaszd.
A RESCUE keverékből ha a cseppentős változatot választod, akkor abból 4 csepp egy adag, ha a sprayt, akkor abból két fújás a szádba. De hogy ne terheljük tovább a folyadék kontingensedet, amit felvihetsz a gépre, válaszd a RESCUE pasztillát narancsos, fekete ribizlis, vörös áfonyás vagy citromos ízben.
És mivel a folyadékfelvitel a gépre korlátozott, ezért inkább a keveréküveg módszert válaszd.
A RESCUE keverékből ha a cseppentős változatot választod, akkor abból 4 csepp egy adag, ha a sprayt, akkor abból két fújás a szádba. De hogy ne terheljük tovább a folyadék kontingensedet, amit felvihetsz a gépre, válaszd a RESCUE pasztillát narancsos, fekete ribizlis, vörös áfonyás vagy citromos ízben.
És végül álljon itt
egy idézet Máraitól az utazásról
Nem szabad egyedül utazni. A magányos utazó kényszermunkát végez. Csak bizalmas és tapintatos társaságban szabad utazni. Egy érzékeny és fogékony lelkű nő, egy figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a látnivalók színességét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül utazni kínos, feszengő érzés. Mintha kiszolgáltatnák az embert egy különös börtönnek, mely nagy, mint a világ.Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot. A társaság ad az út komor varázslatának, a változásnak, emberi értelmet. A vándorévek idejében sokat utaztam egyedül, kevés poggyásszal, mindig lázasan, nyugtalanul, hajszolva valamit. Hiányzott egy okos társ, aki a világ veszélyes és nyugtalanító élményében mellettem áll, akit figyelmeztetek, s aki figyelmeztet, aki megosztja a fogadók zord magányát, a vasutak gonosz idegbaját. Megfelelő ember társaságában a Földet is körülutazhatod, s úgy tűnik majd, pillanat volt az egész. Egyedül csak vánszorogsz a világon át, expresszvonaton és repülőgépen is.
Jó utat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése