Eszik vagy isszák? Szagolni kell vagy kenni? Azok, akik nem hallottak erről a 100 éves múltra visszatekintő terápiáról, azokban jogosan merülnek fel ezek a kérdések. Mielőtt válaszolnék ezekre engedjétek meg, hogy meséljek a történetéről.
Az 1900-as évek fordulóján egy angol orvos, rájött, hogy az érzelmeink hatással vannak a közérzetünkre. Ezt nem nehéz magunknak sem belátni, ha arra gondolunk, hogy ha idegesek vagyunk, akkor a gyomrunk összeszorul, vagy elakad a hangunk egy rossz hír hallatán.
Ilyenkor az érzelmeink fizika tüneteket okoznak.
Olyan hétköznapi problémákra gondoljatok, mint türelmetlenség, önbizalom hiány, bizonytalanság, vagy maximalizmus. Ezek mind itt ólálkodnak körülöttünk, és ha nem csípjük őket nyakon, akkor megkeseríthetik mindennapjainkat. Nehézségek jelentkeznek a munkahelyünkön, kapcsolatainkban, az iskolában egyszóval az ÉLETÜNKBEN.
Bach doktor ezt felismerve, növényekből eszenciát készített, melyek egy egy - összesen 38 - érzelmi állapotot kezelnek. Ebből a 38 féle eszenciából közel 300 millió féle keveréket lehet összeállítani, amit Bach-virágtanácsadók segítségével tehetünk meg. De magunknak is összeállíthatjuk a saját kombinációnkat, ha ismerjük a Bach-virágeszenciákat, amihez már kérdőívek segítségét is igénybe vehetjük.
A tanácsadó beszélgetés után választja ki a szükséges eszenciákat, amelyekre épp szükség van.
Azonban sokan sokféle képpen tanulták a Bach-virágterápiát, ezért érdemes tisztában lenni, hogy mit is várhatunk el, ha bejelentkezünk egy Bach-virág tanácsadásra. A folytatást ITT találjátok
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bach-virág. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 6., hétfő
2017. január 30., hétfő
Nálatok is tombol az influenza?
Ömlenek a hírek, a rádióból és a tévéből, hogy mennyien betegedtek meg, hol van látogatási tilalom, és egyébként se prüszköljük végig a villamost.
De hogy van az, hogy az egyik ember körül már mindenki kidőlt és kutya baja, míg a másikra csak ránéz egy influenzás, és máris 40 fokos láza van? Én biztos vagyok benne, ahogy a kutatások is egyre többször bebizonyítják, hogy köze van ahhoz, hogy hogy érezzük magunkat a bőrünkben.
Ha sikerül boldogulni a kihívásokkal, ha megoldjuk a feladatainkat, nem nyeljük le a sérelmeinket, igyekszünk harmóniában élni a napokat, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy megbetegedjünk.

Lelkünk és személyiségünk harmóniában van, addig örömben és békében, boldogságban és egészségben élünk.”
Dr. Edward Bach (1933.)
Ez a magyarázata annak,
hogy az egyik ember megbetegszik, a másik akkor sem, ha az egész család kidől. Aki ismeri a Bach-virágterápiát, az tudja, hogy Bach doktor
rendszere a lelki diszharmóniát szünteti meg, harmonizálja a kibillent lelki
állapotot ezzel hozva gyógyulást testnek és Léleknek egyaránt.
Így akkor is jól használható, ha már benyeltük a kór és betegek vagyunk. Azt kell megfigyelni, hogy hogyan érezzük most magunkat, hogyan viselkedünk.
Mondjuk úgy érzed, hogy te nem maradhatsz otthon, nem engedheted meg magadnak, vagy épp nem tudsz senkit elviselni magad mellett?
Különbözőek vagyunk, akkor miért pont a betegséget viselnénk egyformán? Fontos, hogy az érzelmi állapotunka is figyelembe kell venni, amikor a gyógyulásunk érdekében cselekszünk. Ez a különbség a hagyományos és a komplementer vagy más néven holisztikus gyógyítás között. Az egész embert figyeli és nem csak a tüneteket. Minél hamarabb megtalálod Lelked harmóniáját, annál hamarabb fogsz meggyógyulni.
A folytatásban segítséget adok, hogy a Bach-virágeszenciák közül melyik segíthet neked. Tovább...

2016. december 5., hétfő
Partvissal a Mikulás ellen
Előre bocsájtom nem lesz cukros, mézes mázos heppiend. Csak egy decemberi, hol havas, hol jeges, hol zimankós, vagy épp késő őszi este története, ami évről évre megismétlődött.
A Mikulásvárás mindig nagy izgalomban tartott, már napokkal előtte elkezdtem a visszaszámlálást és az ablakon kinézve minden árnyat a Mikulásnak adtam. csak jöjjön már végre.
A nagy nap estéjén Apukám kilónyi boxot tett elém, és megkaptam a háztartás legnagyobb fürdőlepedőjét, hogy mentsük, ami menthető a boxtól. Gyanítom, hogy több került a cipőn kívülre, mint a cipőre. Erre nem emlékszem. De tényleg.
Hozzánk mindig 5-én este érkezett. Suvickoltam a csizmámat, boxoltam, fényesítettem egész délután, hogy aztán kikerülhessen az ajtó elé.Eddig nem is volt baj, hihetetlen bátor voltam. De amikor elég tisztának, fényesnek ítéltetett a cipőm, és kikerült az ajtó elé, akkor jöttek a bajok. :)
Emeletes házban laktunk, így csak az ajtó levél bedobó nyílásán keresztül figyelhettem, hogy járt-e már arra felénk. Legszívesebben minden pillanatban kikukucskáltam volna, de annyira féltem, hogy el sem tudom nektek mondani. Viaskodott bennem a kíváncsiság és a rettegés, ezért belülről őriztem az ajtót. Szerintem nem volt könnyű dolga a szüleimnek, amikor ki akartak robbantani onnan, hogy megpakolják a csizmámat.
Emlékszem,a mikor a partvissal felfegyverkezve indultam, hogy meglessem a Nagyszakállút. Fogalmam sincs, hogy mi járhatott a fejemben, meg honnan jött a rettegés, de így felnőtt fejjel már mosolygok saját magamon.
Viszont az egyik évben, mókás dolog is történt. Nagy levegővétel után bátorkodtam kinyitni a bejárati ajtót és azt láttam, hogy tele a csizmám szaloncukorral. Örömömben elkezdtem kiabálni, hogy: "Anyu! Apu! megjött a Mikulás!" A szüleim azt hitték viccelek, aztán bizonygattam, hogy de tényleg! No akkor meg ők döbbentek le. :)
Mert, hogy nem ők voltak.
Hosszú éveken keresztül homály fedte a Mikulás kilétét. aztán talán 10 év is eltelt, amikor napvilágra került, hogy kedves szomszédaink voltak, akik mind addig hallgattak, mint a sír. :)
De nem csak a mikulástól félhetnek a gyerekek, hanem a bohóctól is, ahogy kisebb lányom is retteget a Ricsi bohóctól. Sohasem tudtuk megfejteni az okát. Minden gyerekeknek szóló ünnepségen, ahol szerepelt ki kellett mennünk a teremből annyira félt. Akkor még nem ismertem a Bach-virágterápiát, pedig milyen jó lett volna! Felszerelkeztünk volna RESCUE keverékkel és jöhetett volna Ricsi bohóc kézen fogva a Mikulással bátran álltuk volna a sarat!
Címkék:
Bach-virág,
lapó,
Mikulás,
RESCUE,
Té
2016. október 24., hétfő
Kín vagy öröm a munka?
A XIII. századig többnyire majd minden fizikai munkát az emberek vagy az álltok segítségével végezték el. Később megjelentek a vízimalmok, a szélkerekek, de igazi változást a gőzgép megjelenése okozott. Ettől kezdve főleg a szaktudás, a leleményesség kezdett dominálni, a nyers emberi és állati erő háttérbe szorult.
A XIX. századra jött el annak az ideje, hogy a munka több lehetőséget kínált az alkotókedvnek, mint a semmit tevés. A XXI. századra, pedig emberek milliói dolgoznak borzasztó körülmények között bizonytalan jövőképpel.
A fiatalok nem tudják, hogy pontosan milyen munka vár rájuk, és hogy hogyan is készüljenek fel arra, amit nem is tudnak, hogy pontosan milyen képességeket igényel. Régen a gyerekek együtt dolgoztak a szüleikkel a családi gazdaságban, vagy műhelyben, bele nőttek a munkába, így nem volt kérdés, hogy mit fognak csinálni. Manapság a felnőttek munkái nagyon gyorsan változnak, így nem nagyon van követendő példa.
Pedig a korai években kialakult hozzáállás határozza meg, hogy majd később hogyan viszonyulnak a munkához.
Az emberek sok esetben testi és lelki erejüket is felhasználják a munkavégzésük során, fontosnak érzik, amivel foglalkoznak. amíg dolgoznak jól is érzik magukat.Nincs különbség e tekintetben, hogy milyen posztot tölt be valaki.
A nők és férfiak máshogy élik meg az otthonon kívüli életet. A férfiak identitását és önérzetét hagyományosan az határozza meg, hogy mennyire képes a családjának és önmagának energiát(pénzt) termelni. Akkor elégedettek, ha fontos munkát végezhetnek. A világ minden országában félresiklott embernek érzi magát az a férfi, aki nem keresi meg a betevőre valót.
A nők önérzete pedig attól függ, hogy mennyire képesek megteremteni a fizikai és érzelmi környezetet a gyerekek felneveléséhez és a felnőttek kényelmes életéhez.
A pénzkereső munkának más szerepe van a férfiaknál, mint a nőknél. A felmérések azt mutatják, hogy a dolgozó nők akarják a munkát és nem kötelességüknek érzik. Sok nő számára a munka szabadon választott tevékenység, amibe bármikor bele kezdhetnek és abba is hagyhatják. Úgy érzik, hogy a munkahelyi történések nem annyira fontosak, ezért fura módon több élvezet is jelent számukra. Ha nem alakul jól a vége, mert elbocsájtják őket, akkor sem csorbul az önbecsülésük. A nők önmagukról alkotott képe inkább a családi történésektől függ, nem úgy, ahogy a férfiak esetében. A nők pozitívabban élik meg a a munkahelyen végzett munkát, mint a házimunkát.
A családi és a külső elvárásoknak való megfelelés, nagy súllyal nehezedik a nőkre. A napi 8 órában dolgozók, a részmunkaidős, vagy csak alkalmi munkát végzők kisgyerekes anyukák között végzett vizsgálat során arra a következtetésre jutottak, hogy a legkevesebbet dolgozó nők önbecsülése a legnagyobb, a legtöbbet dolgozóké a legkisebb. Mert hogy azok a nők, akik teljes állásban dolgoznak, sokkal többet várnak el maguktól, mint amire képesek.
Ha kiszámolnák az otthon végzett munka értékét, ami jelenleg társadalmilag nem számít hasznos tevékenységnek, akkor a teljes összeg értéke megközelíteni a nemzeti össztermék értékét.
A munkának vannak komoly hátrányai, de a hiányának még nagyobbak - olvashatjuk Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete című könyvében.
Ha nehézségeid vannak a munkában, vagy az otthon és a munka helyi teendők összehangolásával, ami miatt fáradt vagy, frusztrált, vagy úgy érzed, hogy nem boldogulsz, túl sok ez neked egyszerre, vagy túl nagy kihívás, akkor a Bach-virágterápia tárházából a következő eszenciák lehetnek a segítségedre:
CENTAURY - tudj nemet mondani, ne akarj megfelelni minden áron, mindenkinek
OLIVE - kimerültségre, energiát ad
ELM - túl nagy a felelősséget érzel, segítségével meg tudod határozni a fontossági sorrendet
LARCH - úgy érzed nem vagy képes elvégezni a rád bízott feladatot, ekkor megtanulsz bízni önmagad képességeiben
AGRIMONY - feszült vagy, mert nem tudod megosztani a problémáidat, sokat dohányzol vagy épp kényszeresen eszel.
A Bach-virágterápia 100 éves múltra visszatekintő szelíd gyógymód, mely az érzelmi állapot harmonizálásával egyensúlyozza ki az embert, így képessé teszi a változtatásra. Bővebben itt olvashatsz róla:
www.bachvirageszencia.hu

2016. szeptember 26., hétfő
Boldogszomorú nap
Van ilyen is. Boldogságos is meg szomorú is. Olyan, mint a turmix, keverék. Egyik érzés átfedi a másikat, mert az egyik mélyebben van a másikhoz képest, belegabalyodik, összeakaszkodik, és nem billen a mérleg nyelve. Hát ilyen volt a tegnapi nap. Tudjátok, hogy milyen ez? Boldog és szomorú. Kezdjük az utóbbival, és búcsúzzunk a jóval.
Szomorú
Volt egy lány, csupa mosoly, vidámság, esze, mint a borotva, aki mindenkit elbűvölt határozott kedvességével. Nem volt több, mint 164 cm, de ahol megjelent ott pezsgett tőle az élet. Makulátlanul csinos volt mindig, még a piros tornacsukáját is olyan eleganciával hordta, hogy csak irigykedett az ember lánya. Ezzel a fantasztikus harmóniával született 32 évvel ezelőtt. Amikor együtt voltunk rengeteget nevettünk, csajos estéket tartottunk, és kibeszéltük a világot.
Két éve nem találkoztam vele.
Ma is csak a temetőben. Mert elment. Két éve a születésnapján, mert egy fránya ér úgy gondolta, hogy neki pattanni van kedve. Túl jól sikerült. Nem tudták megmenteni.
Morbid dolog a temetőben szülinapozni, köszönteni mentem ma őt.
Csodás napsütés volt, amolyan igazi őszi simogató fény, ami burokba zárt kettőnket. Őt és engem. A mécsesek ringó lángja lebbentette meg nyugalmunkat. A sárga virágok halk ragyogása a tekintetét idézték. Beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy nagyon sokszor velem van, besasszézik a gondolataimba, megmondja a magét, röhögünk rajta egy jót, rám néz aztán elmegy...
Hiányzik.
Hatalmas űrt hagyott maga után, sokunkban ott vergődik a kérdés, hogy miért kellett ennek így történnie?
De választ nem kapunk. Csak a csönd marad és a hiány.
Boldog
Több felvonásban, mert mint tudjuk, a siker nem jön könnyen. :)
Első felvonás
Fél éve kezdődött. Sőt másfél éve, ha jobban belegondolok. Nagy fába vágtam a fejszémet, új honlapot szerettem volna. Az ember halott ezt meg azt, ezért ismerősök, szava hihető emberek, tapasztalattal felvértezett kollégák tanácsát kértem, hogy ajánljanak egy jó szakembert. Jöttek is az ötletek, az első szimpatikus delikvenssel meg is állapodtunk. Elkezdtük a munkát, de a nagy lendület kudarcba, majd válásba torkollott.
Második felvonás.
Újabb ajánlatkérések, megkeresések, tudományosan táblázatban összesítve, személy találkozásokkal megtűzdelve. Mire a szelekció végére értem, és egymás tenyerébe csaphattunk volna emberünk eltűnt.
Mit ne mondjak, felmerült bennem az a kérdés, hogy hogy a francban élnek meg ezek az emberek, ha ilyen a munka moráljuk?
Az idő pedig telt.
Harmadik felvonás
Idén márciusban végelkeseredésemben barátnőmnek fakadtam ki, hogy micsoda világban élünk. Nagy hiperszuper cégek tűnnek el, vagy ajánlatra sem méltatnak, nem veszik a fáradtságot, hogy egy normális, értsd a sablonos válasznál többet tartalmazó ajánlatot tegyenek.
És ekkor kaptam tőle egy telefonszámot, hogy hívjam fel, hátha.
És jelentem, hogy olyannyira hátha, hogy a tegnapi nappal egy csodás weboldallal örvendeztethettem meg az internet népét, köztük remélem, benneteket is. Nem volt könnyű út, sok agyalás, bosszankodás, görcsölés, teszetoszaság, meg nem értés, ötlet parádé, mosoly és szárnyalás tarkította a munkánkat. De meg lett.
És én erre annyira büszke vagyok és olyan boldogságot érzek, amit már régen, egy jól elvégzett munka után.
Kérlek, nézzétek meg , ízlelgessétek, ismerkedjetek meg őfelségével, a bachvirageszencia.hu oldallal. Na jó, ez a megszólítás barokkos túlzás, de nézzétek el nekem.
És hab a tortán a mai napra
Megtaláltam a hetek óta elveszett tűmet is a szőnyegben, amikor lekucorodtam, hogy megírjam nektek ezt a cikket. Bele léptem :) Ne erre varjatok gombot! :)
Most már értitek hogy miért volt boldogszomorú nap?

2016. szeptember 5., hétfő
Mondj nemet, hogy könnyebb legyen!
"Ha megengedjük, hogy mások beleavatkozzanak az életünkbe, akkor nem lelkünk parancsaira hallgatunk, s ez diszharmóniához és betegséghez vezet. Amint más emberek gondolata lép bensőnkbe, letérít minket az utunkról." - monda dr. Edward Bach 1932-ben.
Hányszor fordul elő, hogy nem állunk ki magunkért és a békesség kedvéért belemegyünk olyan játszmákba, olyan helyzetekbe, amit egy porcikánk sem kíván? Hagyjuk, hogy ránk lőcsöljék a feladatokat, vagy olyan dolgokat kérnek tőlünk, amik meghaladják a képességeinket, vagy olyan helyzetekbe kerülünk, ami számunkra kellemetlen. Aztán ettől kimerültek leszünk, állandóan fáradtnak érezzük magunkat, rossz kedvünk van.
De miért csináljuk?
Mit fognak szólni? Szeretnénk a külvilág által kreált képnek, elvárásnak megfelelni. Szeretnénk, hogy ne lógjunk ki a sorból, hogy ezzel is kifejezzük azt, hogy oda tartozunk, közibük valók vagyunk. Nehogy kinézzenek minket onnan, mert mások a szokásaink, máshogy viselkedünk, máshogy neveljük a gyereket és sorolhatnám a helyzeteket.
Kerüljük a konfliktust, mert félünk mások nemtetszésétől. Azok, akik saját érzéseiket nem merik felvállalni, csak hogy kerüljék a konfliktusokat sokszor adják be a derekukat olyan esetekben, ami számukra egyáltalán nem elfogadható.Ők egészen egyszerű helyzetekben sem mernek elutasítani másokat, mint például: ha meginvitálják őket egy kávéra. Annak ellenére, hogy már aznap 3 feketén is túl vannak, inkább megisszák a negyediket is csak nehogy megharagudjanak rájuk. Azokról a helyzetekről már ne is beszéljünk, ha éppen egy jó barát szeretné meghúzni magát náluk, amíg felújítják a lakást.
Ezekért az őszintétlen igenekért súlyos árat fizet az, aki ebben a cipőben jár. Magukban tartják a dühüket, a frusztrációjukat, azt mutatják, hogy minden rendben van, közben, meg belül majd megszakadnak, idegesek és feszültek. Ezekkel felesleges feszültséget generálunk magunkban, ami hosszú ideig fennállva testi tüneteket, érzelmi zavarokat is okozhatnak.
Minél jobban megtagadjuk önmagunkat, annál inkább önértékelési válságtól fogunk szenvedni és ez beindíthatja őszintétlenség–bűntudat–öngyűlölet–depresszió rossz ciklusát.
Ha pedig azt gondoljuk, hogy mások nem tudnak túljutni azon, ha mi nemet mondunk, akkor lebecsüljük őket.Nem bízunk az ő erősségükben. A barátság, vagy a munkatársi viszony pedig ennél stabilabb lábakon kell, hogy álljon.
Nem könnyű nemet mondani
DE MEG KELL TANULNI! Törekedni kell rá nap, mint nap, hogy érvényesítsük saját akaratunka, hogy kiálljunk magunkért. Nem lesz könnyű, főleg akkor, ha egész életünkben ezt a viselkedést gyakoroltad.
Készülj fel rá, hogy a környezeted lesz az első, aki leghevesebben fog reagálni a változásra. Mert az eddig a számára kényelmes megoldás megszűnt, és neki kell felállni a karosszékből, hogy tegyen valamit az ügyéért.
Ne feledjük azonban, hogy nemet mondani nem egyenlő azzal, hogy megbántunk másokat, és ridegen vagy arrogánsan viselkedünk velük. A nem egyszerűen csak nem. Képesek lehetünk úgy is közölni, hogy közben tiszteletben tartjuk a másikat.
Gyakorold!
Kezd kisebb dolgok esetében. Haladj lassan, tapasztald meg azt, hogy nem fog összedőlni a világ, ha kimondod ezt a három hangot: N E M. Fokozatosan térj át a nagyobb problémákra, amikor már kisebb dolgokban sikeresen tudtál visszautasítást adni.
Ha úgy érzed, bátorításra van szükséged, mert magadtól nehéz nekivágni a változtatásnak, akkor használd a CENTAURY Bach-virágeszenciát. Használatával képes leszel megfogalmazni saját igényeidet, úgy, hogy továbbra is segítesz másoknak. A legfontosabb változás, hogy tudni fogod, mit akarsz és képes leszel a saját utadon járni.
Használhatod az AGRIMONY Bach-cseppet is, ha jellemző rád, hogy nem mutatod ki, hogy mit érzel. Mások azt hiszik, hogy minden rendben van, viccelődsz, szélesen mosolyogsz, pedig korántsem érzed jól magad.
A Bach-virágeszenciák segítenek felismerni a régi viselkedésmintákat, amelyek meggátolnak minket a továbbhaladásban. Az életünket egy teljesen új szemszögből fogjuk látni és képesek leszünk meghozni azokat a döntéseket és változtatásokat, amiket eddig nem tettünk meg. Hirtelen a világ kitárulkozik, és olyan új arcát mutatja meg tele lehetőségekkel a változásra, amiről eddig nem is álmodtál!

![]() |
Tanulj meg NEMet mondani. |

Mit szólnak mások |

2016. augusztus 22., hétfő
Maximalista vagyok? Ugye nem?!
Néhány héttel ezelőtt a lányomnak panaszkodtam arról, hogy mennyire sok a dolgom, hogy néha azt gondolom, hogy térdre kényszerít. Túl sok! Egyszerűen nem tudom utol érni magam. csinálom, szervezem, intézkedek, teszem ide, teszem oda, és mégsem érzem, hogy könnyebb lenne. Igyekszem tartani a lépést, de a munka, háztartás, szülőség kiveszi minden erőmet.
Elfáradok abban, hogy mindig mindent meg kell magyaráznom, ezerszer el kell mondanom, hogy a dolgok nem a rendes útjuk szerint haladnak, hanem valami girbe-gurba megoldással lesz eredményük, hogy nem lehet elvárni, hogy, ha valamit rábízol valakire, az a tudása legjavát adja, hanem tessék lássék módra végzi el a feladatod. Elintézni valamit lehetetlen normálisan.
Lehet, hogy én vagyok fordítva bekötve, de szerintem ez szomorú. A barátnőm azt mondja, hogy ez azért van, mert magamból indulok ki.
Felnőtt fejjel egyetemre járok. Saját döntésem. Senki nem kényszerít rá, magam fejlesztése a cél. Nem vagyok ezzel egyedül, csoport társaim közül sokan vannak az én korosztályomból. És képzeljétek most először az életemben kitűnő lettem. De nem ez volt a célom! Nem gyúrtam erre. Pusztán arra fókuszáltam, hogy tisztességgel helyt álljak. Felkészültem, ahogy a munkámban is teszem. Úgy megyek egy megbeszélésre úgy, hogy felkészülök a témából, úgy várom a kliensemet, ahogy szeretném, hogy engem is fogadjanak, ha segítségre szorulok. Semmi több. Csak úgy teszek, ahogy szeretném, hogy velem is tegyenek.
El sem tudom képzelni, hogy máshogy csináljam! Hogy megelégedjek fél megoldásokkal, befejezetlen mondatokkal, odavetett félszavakkal. Nem bírom az igénytelenséget, a trehányságot, bosszant, ha mások miatt hátrányba kerül valaki, vagy ha jólvanazúgy megoldással találkozom.
Maximalista vagyok? Ugye nem?!
A maximalisták azt mondják, tökéletes anyának kell lennem, tökéletes főnöknek, nincs arra időm, hogy magammal törődjek. Ez pedig irdatlan mennyiségű stresszel jár, ami szívbetegségekhez és emésztőrendszeri betegségekhez is vezethet. Utána néztem, hogy milyen betegségek köthetőek még a maximalizmushoz, elég riasztó a kínálat: Migrén, szájrángás, ágyéki V. porckorongsérv , agyi erek betegségei stb. Megfigyelték, hogy a maximalistáknál sokkal gyakrabban fordul elő krónikus kimerültség.
Ez így nem mehet tovább! Tegyünk valamit!
Változni kell. Ami nem egyszerű. Be kell látnunk, hogy lehet másképp is csinálni.
Most olvastam, hogy a maximalisták kedvenc szava a KELL. Akkor mégis az vagyok? :)
Ami nem azt jelenti, hogy feladjuk önmagunkat, hanem lehetőségeinket, saját korlátainkat, képességeinket figyelembe véve éljük az életünket.
Ehhez remek módszer a Bach-virágterápia
A Bach-virágeszenciák segítenek meglátni, hogy nem csak egyenesen torony iránt lehet feljutni a hegyre, hanem van szerpentin is a világon, vagy libegő, vagy egyszerűen választhatom azt is, hogy majd legközelebb mászom meg azt a hegyet.
Változtassunk, hogy nehogy az egészségünk rovására menjen maximalizmusunk. Egy csokorba gyűjtöttem azokat az eszenciákat, amik a munkával kapcsolatos berögzött negatív viselkedési mintákhoz kapcsolódnak.
ROCK WATER - a maximalizmus megszelídítésere való
ELM - érezd mennyit vállalhatsz, érzed a határaidat
VERVAIN - ne ragaszkodjunk minden áron az elképzeléseinkhez, az elveinkhez
CENTAURY - tudjunk nemet mondani, megvédjük saját magunkat mások kizsigerelésétől
OAK - a nagyon erős kötelességtudatot félre tudd tenni, ne gürcölj makacsul, meg tudj állni
OLIVE - segít regenerálódni, ha ki vagy merülve fizikailag vagy lelkileg
Ha szükséged van valamelyikre, akkor nincs más dolgod, mint beszerezd ezt az Originál Bach-virágeszenciát és kezd el csöpögtetni naponta legalább 4x2 cseppet az innivalódba.Meglátod sokkal könnyebben fogsz boldogulni.
És ne feledd!
Ha te változol, akkor a környezeted is reagálni fog.

Jól van az úgy. |

2016. augusztus 15., hétfő
Befordultunk a célegyenesbe
Pontosan 15 nap van még az édes lubickolásból, vagy úgy is mondhatnánk 2 hét, vagy egy fél hónap. Ez utóbbi mennyivel jobban hangzik, ugye? De ugyanarról az időmennyiségről beszélünk, aminek a letelte után ismét kezdődik az iskola, óvoda, bölcsi. Kezdődik a verkli.
Szülőként egy kicsit megkönnyebbülhetünk, hogy végre nem kell matekozni, hogy mikor hol legyen a gyerek, viszont a készüljünkaziskolára projekt gőzerővel beindul.
Az én lányaim már nagyok a az iskolatáska és hercegnős tolltartó vásárlást kinőtték, és már maguk intézik ezeket az ügyeket. Amit, nem nagyon bánok, megmondom őszintén.
Viszont azokban a családokban, ahol kisiskolás gyerekek vannak, ez a program, mindig komoly kihívást jelent a szülőknek. A gyerekek nagy többsége viszont izgatottan válogat a szebb és kevésbé hasznos tárgyak között, mert feltétlenül szükség van még egy 65o. szagos radírra. Van még egyáltalán szagos radír? :)
Szóval készülődni kell, ha tetszik ha nem. Ez pedig gyönyörű iskolatáska ide, szép tolltartó oda, nem mindenkit dob fel. És ez nem csak gyerekekre vonatkozik, hanem a felnőttekre is.
Mi lesz veled Kincsem?
Kezdjük az utóbbi korosztállyal, mert ez mindig nagy terhet ró a szülőkre, és ez különösen igaz az elsős gyerekek szüleire. Kiderül, hogy jól választottak e, jól döntöttek e, hogy abba az adott intézménybe íratták a csemetét. Ez sok aggodalommal jár, és vannak olyan szülők, akik ezt nagyon nehezen viselik. Féltik, aggódnak már most, és ez a félelem óhatatlanul a gyermekre is hatással van. Ne nehezítsük meg a dolgukat, inkább bátorítsuk őket, csak a mi szeretetünkből és a biztonságot sugárzó magatartásunkból tudnak merítkezni. Ha észrevesszük magunkon, hogy túlzottan aggódunk, már most féltjük a gyerekünket, állandóan e téma körül járnak a gondolataink, akkor a Bach-virágeszenciák közül a RED CHESTNUT és a WHITE CHESTNUT segít elhessegetni félelmünket, és biztonságot sugározni.
Nem akarok iskolás lenni
Vannak olyan gyerekek, akiknek esze ágába sincsen a "nagy iskolások" bőrébe bújni. Inkább még maradnának az óvodában, és játszanának tovább naphosszat. Nekik mindenféleképpen ajánlanám a WALNUT Bach-virágcseppet, hogy könnyebben viseljék a változást, ami az iskolakezdéssel jár.
Azoknak a gyerekeknek, akik szégyenlősebbek, nehezebben barátkoznak, félénkek a MIMULUS Bach-virágeszencia segít. Bátorságot kapnak, erőt, hogy minden helyzetben boldoguljanak, le tudják vetkőzni szégyenlősségüket.
A kevesebb önbizalommal bíró gyerekeknek a LARCH eszencia lesz a segítségükre. Könnyebb a beilleszkedés is, ha sikerélményük van, ha elhiszik, hogy ők is képesek megcsinálni a feladatot.
De mindennél fontosabb, hogy mi szülők bízzunk bennünk, és ne gondoljuk azt, hogy az ilyen-olyan iskolai értékelések objektívebbek, mint a mi szeretetteli látásunk (mert nem azok!).
Ha mégis el-elbizonytalanodunk, akkor bátran használjuk, a természet adta segítséget, amit Bach doktor már 80 évvel ezelőtt felismert, és a Bach-virágeszenciák megalkotásával a rendelkezésünkre bocsátott. És segítsük vele gyerekeinket is, hogy élmény legyen az iskola és a tanulás.
A Bach-virágterápiáról és az eszenciákról korábbi cikkünkben bővebben olvashatsz.

2016. augusztus 8., hétfő
Mi folyik itt kérem?
Ügyet intézek, illetve intéznék, több témában, de nem haladok előre. Sőt! Szomorúan tapasztalom, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva, mint ügyfelek. És most per pillanat mindegy, hogy milyen szolgáltatásról beszélünk, állami, vagy privát, az eredmény ugyanaz.Nem kapsz megoldást.
Vagy azért, mert nem tudja a másik fél a jogokat és kötelezettségeket, az eljárási rendet.
Vagy mert nincsen az ügyfélszolgálatos kollégának kompetenciája.
Vagy mert nem elég felkészült a pult másik oldalán lévő.
Vagy mert egyszerűen azt gondolják, hogy bármit megtehetnek.
De miért kell ennek így lennie?
Kérdezem és tudom, választ nem fogok kapni. Értetlenül állok és állunk mindannyian, akik ezekbe a kapukba belefutnak.
Magunkból indulunk ki, és azt is várjuk el, hogy hozzánk is így álljanak, ahogy mi állunk másokhoz. De rá kell jönnünk a sokadik csalódás után, hogy sajnos ez hiú ábránd.
Történetek a való világból 1.
A lányom külföldön (EU) tanul és dolgozik is mellette. Ebből adódóan ott fizeti a "TB" - t azaz az egészségügyi biztosítást. Ezért itthon a TAJ száma felfüggesztésre került, mert két helyen nem lehet biztosított.
Nos, most szeretnénk egy kivizsgálást, ami egy vérvizsgálattal megoldható, - tehát nem vese átültetésről beszélünk - és egyszerűen falakba ütközünk. Nem tudja az orvos, hogy hogy kell eljárni, küld a pénzügyre, ott sem biztosak a dolgukban, kérjünk igazolást a kinti biztosítótól, hogy elvégezhetik a vizsgálatot, annak ellenére, hogy ez nem sürgős. Az OEP azt mondja, hogy ez csak két kattintás, más kategóriát kell kiválasztani a rögzítés során, a külföldi TAJ számot kell beírni és ennyi.
Most jelen pillanatban ott állunk, hogy nem tudom. Futom a köreimet, és nem tudom, hogy mikor lesz megoldás.
Igen, magánlabor is felmerült, de azt a speciális vizsgálatot nem végzik el. Egyébként kb 10 000,- Ft lenne, de még akkor sincs diagnózis. Orvos kell hozzá, amihez TAJ szám kell.
(A cikk írása óta találtam egy laboratóriumot :) . Ennyivel előbbre vagyunk. )
Történetek a való világból 2.
Internet + TV szolgáltatót váltottam, mert a volt szolgáltatóm, már nem tudott olyan árat ajánlani, amiért megérte volna, hogy maradjak. Ezért én is csatlakoztam a szomszédaimhoz, akik mind ugyanannál a szolgáltatónál dekkolnak.
A múlt héten megkötöttem a szerződést, megbeszéltük, hogy hétfőn 16-20 között jönnek szerelni.
Dél körül volt egy nem fogadott telefonhívásom, amiről kiderült, hogy a szerelő hívhatott, mivel a központi telefonszám automatája jelentkezett be. Mire eljutottam az ügyfélszolgálathoz, kiderült, hogy mivel nem vettem fel a telefont, ezért törölték a délutáni időpontomat és majd 1 hét múlva tudnak jönni legközelebb.
1 órán keresztül igyekeztem megérteni az ügyfélszolgálat semmit mondó magyarázatát, hogy akkor most MI IS VAN?
Nagy nehezen megígérték, hogy akkor beszélnek a területi egységgel és visszahívnak. Ez pár órája történt. Azóta semmi.
Hogy engedheti meg magának egy szolgáltató, hogy az üzletmenetében ilyen történjen. Ez pepitája a múlt heti balatoni történetnek.
Mikor növünk fel és mikor várhatjuk el, hogy jól működjenek a dolgok?
Szándékosan nem írtam a történetbe szolgáltatót, mert bár melyik lehetne, ahogy az ismerőseimtől hallom az ő eseteiket.
De azért halkan megsúgom, hogy nekem a UPC-vel gyűlt meg a bajom.
Szerencse, hogy a Bach-virágok karnyújtásnyira vannak, és segítségükkel sikerül rendeznem lelkem sorait, mert nélkülük nem tudnám megőrizni a hidegvéremet. Éljenek a Bach-virágok és a RESCUE, és hála Bach doktornak, hogy 80 évvel ezelőtt megalkotta a Bach-virágok rendszerét.

2016. július 25., hétfő
Beszélj kevesebbet a pénzügyi mutatókról és többet az érzéseidről!
Döbbenetesen rossz lelki állapotban vannak a vállalkozók és üzletemberek. Egy Amerikában készült felmérés szerint 72 % küzd valamilyen lelki problémával, ami elgondolkodtatóan nagy szám. A válaszadók közül, - akik tünetmentesnek vallották magukat - 23% nyilatkozott úgy, hogy a családtagjaik küzdenek valamilyen problémával.
Gyanítom, hogy ez nálunk sincs nagyon másképp.
Ami erre a témára terelte a figyelmet, hogy az elmúlt években sok fiatal, 30 év körüli, vagy az alatti üzletember (sterupper) lett öngyilkos.
A megoldás egyéni szinten a saját magunk jólétéért való felelősségvállalás, és a tudatos életvitel megszervezése, illetve társadalmi szinten le kell rombolni a "boldogvagyoksérthetetlenéstökéletes" képet, ami kialakult a vállalkozók körében.
A Bach-virágterápia megoldást tud kínálni a túlfeszített, felelősséggel terhelt, kimerítő életszakaszok könnyebbé tételére. Nem szégyen segítséget kérni, elmenni egy beszélgetésre egy tanácsadóhoz, de, ha ez távol áll tőled, akkor próbálj meg magad kiválasztani néhány eszenciát, arra a problémára, ami az adott élethelyzetben a leggyötrőbb számodra. Elsősegélyként pedig használd a RESCUE keveréket csepp, spray vagy cukorka formában, hogy enyhítsd a benned feszülő nyomást.
Javaslok néhány Bach-virágeszenciát:
Ha túl nagy a felelősség rajtad - ELM
Ha teljesen ki vagy merülve - OLIVE
Ha képtelen vagy lazítani - VERVAIN
Ha nem tudsz nemet mondani, mindent elvállalsz - CENTAURY
Ha körömszakadtáig kitartasz - OAK
Az eszenciák alkalmazása egyszerű. A kiválasztottakból tegyél 2-2 cseppet egy pohár vízbe és kortyold el. Ez naponta ismételd meg legalább négyszer.
Eljöhetsz egy Bach-virágterápia tanácsadásra is, ahol személyre szabott keveréket kapsz, egy másfél órás beszélgetés után. Egy külső szem sokkal objektívebben látja a helyzetedet, azt is észreveszi, amit Te gondosan eltitkolsz magad előtt.
Az eszenciákat és a RESCUE készítményeket meg tudod venni a webáruházunkban: www.naturlinebolt.hu, vagy patikákban és bioboltban, aminek listáját itt találod: www.bachvirageszencia.hu Forgalamzók menüpont.
Felhasznált forrás: www.index.hu

2016. július 18., hétfő
Edd magad nyugodtra!
Észrevetted valaha is, hogy amit megeszel, befolyással van arra, ahogy érzed magad?
Amit elfogyasztunk, az képes növelni az energiaszintünket, és hangulatunkra is hatással van. Vizsga előtt, prezentáció bemutatása előtt, vagy fontos találkozó előtt bekapott néhány falattal könnyedén lehet biztosítani a jó komfortérzetet. De a gyorsételek, a magas cukortartalmú ételek fogyasztása, és a rohanó életmód, ellentétesen befolyásolják a hangulatunkat–és a derékbőségnek sem tesz jót.
A csokoládé nyugalma
Magyarországon a 18-59 éves lakosság 98%-a fogyaszt valamilyen csokoládét rendszeresen, sőt ötből négy magyar egyenesen rajong érte. Fejenként átlagosan 3200 grammot kebelezünk be évente, ami éppen fele az európai átlagnak.
És hogy miért szeretjük? Ne keressünk túl bonyolult összefüggéseket egyszerűen azért mert „csak” és mert finom. Legalábbis a lakosság fele ezzel indokolta rajongását az édes élvezetet nyújtó táblák, bonbonok, kerek és csíkos csokik iránt. De minden második fogyasztó valamilyen pszichés változást is vél felfedezni magán a nassolás hatására.
Rosszkedv esetén a nők fele vigasztalja magát csokoládéval, míg a férfiak közül minden ötödik választja az öröm eme formáját. A csokoládéevés leggyakoribb lelki oka a búskomorság, amivel a nők 16%-a él.
Valóban jobb lesz a közérzetünk?
Igen. A csokoládé feniletilamint tartalmaz (PEA); ezt a vegyületet például szerelembe esés folyamán szokta még előállítani a gondolkodásért felelős szervünk. A PEA az agyunkat endorfintermelésre sarkallja, amely fehérjék boldogságunk kiteljesítésében nyújtanak segédkezet szervezetünknek.
És még néhány érdekesség
Minden korosztálynak megvan a maga favoritja. A negyvenes korosztály a Sportszeletért rajong, az ötvenes éveikben járók a Szerencsi Konyakmeggyre és a Balaton szeletre esküsznek. A fiatal felnőtt korosztálynál pedig a Milka, a Twix, a3Bit és a Kinder Bueno a nyerő.
A 18-29 éves magyarok 31%-a űzi el éhségét csokoládéval, ami kétszerese a az idősebb korosztályénak. Ráadásul ők sokkal gyakrabban nassolnak is belőle és még az ünnepek alkalmával is szívesen választják a csoki evést. A megterhelő helyzetekben, mint például vizsga, vagy sportteljesítmények során is jobban hajlanak a csoki fogyasztására.
Szóval együnk csokoládét de legyen fő szabály, hogy mind ezt mértékkel tegyük!
Mi a helyzet a többi ennivalóval?
A mindennapi élet megpróbáltatásait nem tudjuk elkerülni, ezért gondolkodjunk el azon, hogy min változtassunk annak érdekében, hogy mit tehetünk közérzetünk érdekében egészséges táplálkozással.
Sally Wisbey, táplálkozási tanácsadó néhány népszerű étel cseréjét javasolja egy annak jóval természetesebb változatával:
Kerüljük: fehér lisztből készült kenyeret, tésztát, a rizst és burgonyát
Fogyasszunk: teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, tésztát, édesburgonyát. Ezek az ételek bővelkednek természetes rostokban és tisztán tartják az emésztőrendszert.
Kerüljük: a koffeines italokat, a sok kávé fogyasztását, a szénsavas italokat és az alkoholt, mert ezek az italok ingerlékennyé tehetnek.
Fogyasszunk: gyógynövényből készült teák, mint a kamillatea, ami kellemes és nyugtató érzéssel tölt el. A zöld tea is kivétel az általánosságban fogyasztott teák közül, mivel megkülönböztetett módon dolgozzák fel, és gazdag antioxidánsokban, és nem tartalmaz koffeint.
Kerüljük: Szénhidrátban dús ételeket
Fogyasszunk: Halat, csirkét, pulykát, marhahús vagy tojást minden étkezéshez. A fehérje hozzájárul az izomtömeg fenntartásához és a csontok fejlődéséhez. Elengedhetetlen az aminosavak jelenléte is, amik a fehérjék építőkövei és fontos szerepet játszanak az bizonyos agyi folyamatokban. Nassolásunk tartalmazzon gyümölcsöt és egy maroknyi diót, és magvakat.
Kerüljük: A habzsolást, az ételek gyors bekebelezését.
Helyette: Szánjunk időt az étkezésre, teremtsük hozzá nyugodt légkört.
És még mivel segíthetünk magunkon?
Ha lelki állapotunk zaklatott, nehezen boldogulunk akkor érdemes végig gondolni, hogy mi okozza a nehézségeinket és megkeresni azokat a Bach-virágeszenciákat, amelyek segítenek a változtatásban.
Ha kevés az önbizalmunk és ebből erednek a nehézségeink, akkor a LARCH – Vörösfenyő Bach-cseppet válasszuk. Ha mindenkinek a kedvében akarunk járni, így nem marad magunkra és a saját dolgainkra idő, akkor a CENTAURY segít, ha mindenen bosszankodunk, és úgy érezzük a többiek képtelenek jól végezni a munkájukat, akkor a BEECH Bach-virág csepp lesz a megoldás, hogy élvezetesebbek legyenek a napjaink.
Ha pedig azonnali segítség kell
A csoki helyett válaszd inkább a RESCUE pasztillát, ami hozzájárul a hétköznapok nyugalmának megőrzéséhez. A RESCUE keverék öt Bach-virágeszenciát tartalmaz: Star of Bethlehem (Ernyős madártej), Clematis (Iszalag), Impatiens (Nebáncsvirág), Rock Rose (Molyhos napvirág), Cherry Plum (Cseresznyeszilva). A kellemes ízű pasztillák elérhetők narancsos, citromos, fekete ribizli és vörös áfonya ízesítésben, praktikus kattintással zárható dobozban.
A cikkben szereplő adatok 2014. decemberében készült felmérésből származnak.
Forrás: www.piackutatások.hu

2016. július 8., péntek
Te aggódsz a korod miatt?
Senki nem kerülheti el évei számának gyarapodását, de azért mindenki tehet, hogy hogyan éli meg a kor előre haladtával járó változásokat.
Egy új, Angliában készült felmérés szerint addig nem izgulunk emiatt igazán, amíg el nem érjük az 50 éves kort. A kutatás kimutatta, hogy az emberek 10 %-t izgatja az a kérdés, hogy idős korában milyen egészségügyi veszélyeknek van kitéve és mi lesz, ha elveszíti az önállóságát. Valójában a nők jobban aggódnak amiatt, hogy elveszítik a függetlenségüket, mint a férfiak. A megkérdezettek közül a nők 60% aggódik emiatt, míg férfiak csupán 40%-át foglalkoztatja ez a kérdés.
Ahhoz, hogy teljességben éljük az életünket próbáljuk meg az időskor előnyire fókuszálni
Milyen előnyöket hozhat nekünk az idősödés?
Hogyha úgy érzed elkelne egy kis segítség ahhoz, hogy rálelj az idősödésben rejlő jó dolgokra az életedben, akkor engedd meg hogy az Originál Bach-virágeszenciák útmutatást adjanak Neked:
Néhány a 38 eszencia közül, ami segíthet ebben a helyzetben:
MIMULUS – Ha félelmeid vannak azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogsz boldogulni, hogyan fogsz megélni, ha félsz az idősödéssel megjelenő betegségektől
WALNUT – Ha nehezen birkózol meg a korral járó változásokkal, nehezen fogadod el az új dolgokat.
CRAB APPLE – Ha nehézségeid vannak a kor előre haladtával megjelenő ráncok és egyéb testi változások elfogadásával
Dr. Bach az 1930-as években fejlesztette ki módszerét, melynek alapja az érzelmek harmóniája. Bach-virágeszenciák oldják a felgyülemlett feszültséget, így hozzásegítenek a belső béke és harmónia megtalálásához. Mindez azért fontos, mert az olyan negatív érzelmek, mint a kétségbeesés, csalódottság, szomorúság, félelem, fokozott stressz vagy depresszió nemcsak lelkiállapotunkat határozzák meg, hanem egészségünket is befolyásolják.
A Bach-virágeszenciák használata nagyon egyszerű. Bárki ki tudja választani magának azt az eszenciát, amire éppen szüksége van, csak egy kis időt kell önmagára fordítania. Tedd fel azt a kérdést magadnak, hogy miért nem érzem jól magam?
Ha meg van a válasz: félek, aggódom, rossz kedvem van, halogatom a dolgaimat, ki vagyok merülve, sokkal jobb volt régen, úgy érzem, mindjárt felrobbanok, türelmetlen vagyok, akkor olvasd végig az eszenciák leírását és a hangulatodnak megfelelőt válaszd ki.
A kiválasztott gyógyír(ek)ből 2-2 cseppet tegyél egy pohár vízbe és kortyolgasd el. A nap folyamán többször megismételheted, ahogy szükségét érzed. Ezt hívják pohár módszernek.
Ha összetettebb és régóta fennálló a probléma, akkor érdemes Bach-virág tanácsadóhoz fordulni, aki egy személyre szabott egyéni keveréket állít össze neked.
Bővebb információt itt találsz: www.bachvirageszencia.hu

- Több idő jut azokra a dolgokra, amit szeretünk
- Nagyobb élettapasztalattal rendelkezünk, ami segít a döntések meghozatalában
- Nagyobb önbizalommal rendelkezünk
Hogyha úgy érzed elkelne egy kis segítség ahhoz, hogy rálelj az idősödésben rejlő jó dolgokra az életedben, akkor engedd meg hogy az Originál Bach-virágeszenciák útmutatást adjanak Neked:
Néhány a 38 eszencia közül, ami segíthet ebben a helyzetben:
MIMULUS – Ha félelmeid vannak azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogsz boldogulni, hogyan fogsz megélni, ha félsz az idősödéssel megjelenő betegségektől
WALNUT – Ha nehezen birkózol meg a korral járó változásokkal, nehezen fogadod el az új dolgokat.
CRAB APPLE – Ha nehézségeid vannak a kor előre haladtával megjelenő ráncok és egyéb testi változások elfogadásával
![]() |
Originál Bach-virágeszenciák |
Dr. Bach az 1930-as években fejlesztette ki módszerét, melynek alapja az érzelmek harmóniája. Bach-virágeszenciák oldják a felgyülemlett feszültséget, így hozzásegítenek a belső béke és harmónia megtalálásához. Mindez azért fontos, mert az olyan negatív érzelmek, mint a kétségbeesés, csalódottság, szomorúság, félelem, fokozott stressz vagy depresszió nemcsak lelkiállapotunkat határozzák meg, hanem egészségünket is befolyásolják.
A Bach-virágeszenciák használata nagyon egyszerű. Bárki ki tudja választani magának azt az eszenciát, amire éppen szüksége van, csak egy kis időt kell önmagára fordítania. Tedd fel azt a kérdést magadnak, hogy miért nem érzem jól magam?
Ha meg van a válasz: félek, aggódom, rossz kedvem van, halogatom a dolgaimat, ki vagyok merülve, sokkal jobb volt régen, úgy érzem, mindjárt felrobbanok, türelmetlen vagyok, akkor olvasd végig az eszenciák leírását és a hangulatodnak megfelelőt válaszd ki.
A kiválasztott gyógyír(ek)ből 2-2 cseppet tegyél egy pohár vízbe és kortyolgasd el. A nap folyamán többször megismételheted, ahogy szükségét érzed. Ezt hívják pohár módszernek.
Ha összetettebb és régóta fennálló a probléma, akkor érdemes Bach-virág tanácsadóhoz fordulni, aki egy személyre szabott egyéni keveréket állít össze neked.
Bővebb információt itt találsz: www.bachvirageszencia.hu
2016. június 13., hétfő
Tudtad, hogy a stressz okozhat meddőséget?
A túl sok stressz feltehetően megakadályozza a terhességet. Egy, a Human folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok a nők akiknél a nyálból kimutatható alfa-amiláz értékeke magas kétszeres gyakorisággal maradnak gyermektelenek, mint azok, akiknél ez az érték alacsonyabb.
A nyál alfa-amiláz termelését a szimpatikus idegrendszer szabályozza, aminek mennyisége függ a stressz mértékétől. A tanulmányokban az amiláz nyáltesztet gyakran a stressz markereként is alkalmazzák.
Courtney Denning-Johnson Lynch (Wexner Medical Center, Columbus, Ohio, USA) a teszteket a Termékenység és a Környezet hosszanti vizsgálata (Longitudinal Investigation of Fertility and the Environ¬ment, LIFE) című tanulmányban résztvevő nőkön végezte, melyben a környezetnek és az életmódnak a termékenységre gyakorolt hatásait kutatta.
Mindegyik asszony vágyott gyermekre, mégis 373 közül csak 54 lett várandós A szakértők a kísérletek során két stresszhormon szintjét mérték a nyálból: az adrenalinét, mely a vészreakciókért felel, illetve a kortizolét, amely pedig a krónikus stresszhez köthető.
Azoknak a nőknek, akiknek a nyálában a legtöbb volt az alfa-amiláz (az adrenalinszint jelzője), 12 százalékkal csökkent az esélyük a teherbeesésre a termékeny napjaikon. A kortizol esetében nem láttak változást a terhesség esélyeiben.
Lynch hangsúlyozza, hogy a stressz nem az egyetlen oka a gyermek utáni beteljesületlen, vágynak. Azt tanácsolja a leendő anyáknak, hogy próbálkozzanak a jógával, a meditációval és más lazító technikákkal.
A stressz csökkentésének egy kiváló lehetősége a Bach-virágterápia is, mely szelíden képes segíteni a nehéz helyzetekben való boldogulást. Mindannyiunknak vannak nehézségei, de nem mindegy, hogy hogyan dolgozzuk fel őket. Legyen szó akár családi nehézségekről vagy munkahelyi konfliktusokról érdemes az eszenciákat használni, hogy egy másik megvilágításból is ráláthassunk helyzetünkre. Lehet nemet mondani, jobban kiállni magunkért, bátrabban, önbizalommal telve várni a kihívásokat, vagy egy traumás hibernált helyzetből kilábalni és újra kezdeni az életet, csak tenni kell érte. Bach doktor közel 100 évvel ezelőtt azt mondta, csak akkor lesz valódi gyógyulás, ha az ember felelősséget vállal önmaga egészségéért.
2016. június 6., hétfő
Vigyél haza Anyukám!
Lassan leírhatjuk a táblára, hogy :
VAKÁCIÓ és ezzel együtt eljön a táborozások ideje. Sok kisgyerek nehezen
éli meg, ha távol kell lennie a szüleitől, az otthonától, a kuckójától.
Nekik nem felhőtlen boldogság, hogy táborba kell menni vagy a nagymamához vidékre.
De mit tehetünk azért, hogy felkészítsük a gyerekeket?
Érdemes az elválás előtt beszélni velük a honvágyról, és arról, hogy miként kell kezelni ezt az érzést.
Gyakorolni kell a különlétet: például el lehet küldeni a gyereket a nagyszülőkhöz úgy, hogy amíg ott van, csak ritkán hívjuk fel őt, és csak elvétve küldünk neki sms-t.
Ez a tapasztalat segíthet a gyereknek felkészülni a hosszabb távollétre, és nekünk is abban, hogy felmérjük, hogyan veszi a távollét akadályát a csemeténk.
A szakértők szerint különösen fontos, hogy a szülők ne helyezzenek kilátásba „mentőakciót". Sohasem szabad azt ígérni a gyereknek, hogy ha a dolgok rosszul alakulnak, idő előtt haza visszük őt.
Továbbá nem árt előre összetákolnunk valamilyen elhárító stratégiát - akár saját maguk számára is.
Amikor a gyerekek honvágyáról beszélünk, sokszor valójában mi magunk vágyakozunk gyerekeink után. Valójában nekünk is ugyanannyira fáj megválni tőlük, mint nekik tőlünk. Ha valakit szeretünk, mindig fáj a távolléte. A szülők és a gyerekek úgy is felfoghatják a honvágyat, mint a szeretet egyik alkalmi kifejezési formáját. Az elválások időlegesek, úgyhogy az érzések is időlegesek.
A Bach-virágcseppek közül a HONEYSUCKLE segít leküzdeni a honvágy érzését. Pár nappal az indulás előtt érdemes elkezdeni a szedését, naponta 5-6 alkalommal 2 cseppet tegyél az innivalójába. Viheti magával is, hogy ott a táborban is szedni tudja, ha szükséges. És csomagolj neki egy dobozzal a RESCUE pasztillából, hogy ha nagyon zaklatott vagy szomorú lenne, akkor kéznél legyen a segítség. Neked kedves szülő társam pedig a RED CHESTNUT és a WHITE CHESTNUT eszenciát ajánlom, hogy ne agyalj állandóan azon, hogy hogy van a gyerek és hogy a túlzott aggódásod is megszűnjön.
Hidd el, egy gyerek sem halt éhen egy táborban, és minden gyereknek jól jön, ha kikerül a búra alól és önállóságot tanul. Később profitálni fog belőle. Szóval nyugi! Élvezzétek ki a gyerekmentes vagy kevesebb gyerekmentes napokat!

Vakációóóóóóóó |

Élvez a gyerekmentes napokat! |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)