2016. augusztus 8., hétfő

Mi folyik itt kérem?

Ügyet intézek, illetve intéznék, több témában, de nem haladok előre. Sőt! Szomorúan tapasztalom, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva, mint ügyfelek. És most per pillanat mindegy, hogy milyen szolgáltatásról beszélünk, állami, vagy privát, az eredmény ugyanaz.Nem kapsz megoldást.



Vagy azért, mert nem tudja a másik fél a jogokat és kötelezettségeket, az eljárási rendet.
Vagy mert nincsen az ügyfélszolgálatos kollégának kompetenciája.
Vagy mert nem elég felkészült a pult másik oldalán lévő.
Vagy mert egyszerűen azt gondolják, hogy bármit megtehetnek.

De miért kell ennek így lennie?

Kérdezem és tudom, választ nem fogok kapni. Értetlenül állok és állunk mindannyian, akik ezekbe a kapukba belefutnak.
Magunkból indulunk ki, és azt is várjuk el, hogy hozzánk is így álljanak, ahogy mi állunk másokhoz. De rá kell jönnünk a sokadik csalódás után, hogy sajnos ez hiú ábránd.


Történetek a való világból 1.

A lányom külföldön (EU) tanul és dolgozik is mellette. Ebből adódóan ott fizeti a "TB" - t azaz az egészségügyi biztosítást. Ezért itthon a TAJ száma felfüggesztésre került, mert két helyen nem lehet biztosított.
Nos,  most szeretnénk egy kivizsgálást, ami egy vérvizsgálattal megoldható, - tehát nem vese átültetésről beszélünk - és egyszerűen falakba ütközünk. Nem tudja az orvos, hogy hogy kell eljárni, küld a pénzügyre, ott sem biztosak a dolgukban, kérjünk igazolást a kinti biztosítótól, hogy elvégezhetik a vizsgálatot, annak ellenére, hogy ez nem sürgős. Az OEP azt mondja, hogy ez csak két kattintás, más kategóriát kell kiválasztani a rögzítés során, a külföldi TAJ számot kell beírni és ennyi.
Most jelen pillanatban ott állunk, hogy nem tudom. Futom a köreimet, és nem tudom, hogy mikor lesz megoldás.
Igen, magánlabor is felmerült, de azt a speciális vizsgálatot nem végzik el. Egyébként kb 10 000,- Ft lenne, de még akkor sincs diagnózis. Orvos kell hozzá, amihez TAJ szám kell.
(A cikk írása óta találtam egy laboratóriumot :) .  Ennyivel előbbre vagyunk. )



Történetek a való világból 2.

Internet + TV szolgáltatót váltottam, mert a volt szolgáltatóm, már nem tudott olyan árat ajánlani, amiért megérte volna, hogy  maradjak. Ezért én is csatlakoztam a szomszédaimhoz, akik mind ugyanannál a szolgáltatónál dekkolnak.
A múlt héten megkötöttem a szerződést, megbeszéltük, hogy hétfőn 16-20 között jönnek szerelni.
Dél körül volt egy nem fogadott telefonhívásom, amiről kiderült, hogy a szerelő hívhatott, mivel a központi telefonszám automatája jelentkezett be. Mire eljutottam az ügyfélszolgálathoz, kiderült, hogy mivel nem vettem fel a telefont, ezért törölték a délutáni időpontomat és majd 1 hét múlva tudnak jönni legközelebb.
1 órán keresztül igyekeztem megérteni az ügyfélszolgálat semmit mondó magyarázatát, hogy akkor most MI IS VAN?
Nagy nehezen megígérték, hogy akkor beszélnek a területi egységgel és visszahívnak. Ez pár órája történt. Azóta semmi.



Hogy engedheti meg magának egy szolgáltató, hogy az üzletmenetében ilyen történjen. Ez pepitája a múlt heti balatoni történetnek.

Mikor növünk fel és mikor várhatjuk el, hogy jól működjenek a dolgok?

Szándékosan nem írtam a történetbe szolgáltatót, mert bár melyik lehetne, ahogy az ismerőseimtől hallom az ő eseteiket.
De azért halkan megsúgom, hogy nekem a UPC-vel gyűlt meg a bajom.

Szerencse, hogy a Bach-virágok karnyújtásnyira vannak, és segítségükkel sikerül rendeznem lelkem sorait, mert nélkülük nem tudnám megőrizni a hidegvéremet. Éljenek a Bach-virágok és a RESCUE, és hála Bach doktornak, hogy 80 évvel ezelőtt megalkotta a Bach-virágok rendszerét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése