Szeptemberben az iskola nagy váltás az óvoda után, hiszen az önfeledt játék, a játszótéri rohangászás, az akkor állok fel amikor jólesik és aludhatok ebéd után megszűnik. Teljesíteni kell, 45 percen át nyugodtan kell ülni, csak akkor beszélhet, ha a tanító néni engedi.
A gyerekek eltérő képességeiből adódóan kinek könnyebb, kinek nehezebb ebbe belerázódni. Ha csemetéd az utóbbiak közé tartozik, és nem éri elég sikerélmény a suliban, érthető, ha nem olyan nagy kedvvel megy az iskolába. Olvasd el tippjeinket, hogy hogyan segítheted át ezen az időszakon, hogy élmény legyen az iskola.
- Beszélj a tanító nénivel, hogy hogyan, milyen eszközökkel tudnád segíteni a fejlődésében. Lehet, hogy csak egy kis gyakorlás szükséges a várva várt sikerhez.
- Lehet, hogy csak önmagával szemben maximalista, nem is teljesít olyan rosszul a többiekhez képest.
- Lehet, hogy a kitartását kell egy kicsit tuningolni, hogy ne veszítse el a kedvét, ha nem kap rögtön dicséretet, vagy nem sikerül a feladat elsőre.
- Lehet, hogy görcsösen meg akar felelni Neked?
- Lehet, hogy nem bízik abban, hogy ő is ugyanolyan ügyes, mint a többiek.?
Te pedig ne támassz
irreális elvárásokat elé. Na tégy a nyakába olyat, amit képtelen cipelni.
Maximalizmusodat és a külvilágnak való megfelelést, hajítsd el. Szeresd a
gyerekedet úgy ahogy született Neked. Ne akarj belőle Nobel-díjast faragni 6
évesen! Rá ér még arra. Inkább vidd a játszó térre, bringázzatok, rohangáljatok
és beszélgessetek. Sokkal hasznosabb, mint külön óráról külön órára cipeli.
Hosszú távon mindenféleképpen, mert egy egészséges kiegyensúlyozott gyereked
lesz, aki később is megtalálja majd a helyét, és nem lesz mindenféle komplexusa
mire kilép a nagybetűs életbe.
Hasznos segítséget nyújthatnak ilyenkor is a Bach-virágeszenciák:
WALNUT - könnyebben alkalmazkodjatok az új
helyzethez
GENTIAN - ne
keseredjen el, ha elsőre nem sikerül, folytassa, kezdje újra a feladatot
ROCK WATER - a
maximalizmus levetkőzésében segít
CENTAURY -
megfelelési kényszertől szabadít meg
LARCH - önbizalmát erősíti
LARCH - önbizalmát erősíti
+1 TIPP
RESCUE Elsősegély
csepp, ami az akut helyzetekben hoz megnyugvást. Felelések dolgozatok előtt,
vagy ha valami sérelem éri. Ha már reggel szorongva indul el, akkor tegyél a
teájába vagy a vizébe 4 cseppet és kortyoltasd el vele. Az iskolai kulacsába is
tehetsz 4 cseppet, hogy könnyebben viselje a napi nehézségeket. Adhatsz neki
egy doboz RESCUE pasztillát is, amit csak el kell szopogatnia, ha szüksége van
rá. Ráadásul 4 féle gyümölcsös íz közül is választhat, citromos, narancsos,
vörös áfonyás és fekete ribizlis. Biztos lesz kedvence neki.
Ha felkeltettem az
érdeklődésedet, akkor a www.bachvirageszencia.hu
oldalon további ismereteket kaphatsz az eszenciákról. Sőt egy tesztet is
találsz, aminek segítségével könnyedén kiválaszthatod, hogy milyen eszenciákra
lehet szükség most.
Bach-virágokról röviden
Bach-virágeszenciák oldják a
felgyülemlett feszültséget, így hozzásegítenek a belső béke és harmónia
megtalálásához. Mindez azért fontos, mert az olyan negatív érzelmek, mint a
kétségbeesés, csalódottság, szomorúság, félelem, fokozott stressz vagy
depresszió nemcsak lelkiállapotunkat határozzák meg, hanem egészségünket is
befolyásolják.
Alkalmazás
A
vizespohár módszert akut helyzetben használhatjátok, amikor hirtelen gyors
segítségre van szükség. Azért mert, nehezen áll neki a tanulásnak vagy feladatnak, esetleg nagyon elfáradt és kéne még egy kis plusz energia, vagy némi bátorságot kéne gyorsan bele csöpögtetni.
A pohár módszert rövid ideig alkalmazzuk, nem úgy mint a keveréküveget, amit hetekig használunk.
A szükséges eszenciá(k)ból tegyél 2 cseppet a poharadba és azt kortyolja el többször a nap folyamán.
Ha épp nincs víz nálad, akkor bele teheted a teába vagy a gyümölcslébe is.
A pohár módszert rövid ideig alkalmazzuk, nem úgy mint a keveréküveget, amit hetekig használunk.
A szükséges eszenciá(k)ból tegyél 2 cseppet a poharadba és azt kortyolja el többször a nap folyamán.
Ha épp nincs víz nálad, akkor bele teheted a teába vagy a gyümölcslébe is.
Az
eszenciákat szedésének másik lehetősége a keveréküveg használata
Az
utóbbit akkor érdemes készíteni, amikor hosszabb ideig kell szedni a cseppeket,
mert krónikus lelkiállapotot vagy problémát szeretnél a segítségükkel
megoldani.
A
cseppentős üveget beszerezheted a gyógyszertárakban, vagy néhány webáruház is
árulja. Az éppen aktuális lelkiállapotnak megfelelő eszenciák kiválasztása után
2-2 cseppet tegyél a az üvegbe, amit előtte feltöltöttél buborékmentes
ásványvízzel, vagy forrásvízzel. És mivel vinnie kell gyerkőcödnek magával,
tegyél bele brandyt vagy glicerint, hogy tartósítsd vele és ne buggyanjon meg a
víz. Egyébként ha nem teszed bele, akkor hűtőben kellene tartanod.ne félj annyira kicsi mennyiségű alkohol kerül így bele, hogy semmilyen kárt nem okozol vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése