Egy 7 éves kisfiúcskáról mesélte nekem Eszter a minap, aki másfél éve minden este 2-3 alkalommal bepisil. Az édesanya orvostól orvosig cipelte, de semmilyen szervi okot nem állapítottak meg nála, és ekkor határozta el, hogy az alternatív gyógymódok közül a Bach-virágcseppeknek ad esélyt, hogy segítsen kisfián.
Minden kezdet nehéz
Az édesanya bizalmatlan volt, de úgy gondolta, hogy megadja az esélyt. Hátha….Eszter alaposan kikérdezte az anyukát a kisfiúról, a körülményeikről, hogy milyen változások történtek a tünetek megjelenése előtt, milyen szokásaik vannak, hogyan érzik magukat ők együtt. A beszélgetés végén az anyukát a kis srácnak készített keverék-üveggel engedte el. A következő alkalommal, amikor találkoztak, akkor az édesanya elmesélte, hogy nem szedik a cseppeket, mert az első adag bevétele után olyan düh rohamot kapott kis páciensünk, amit még soha: ordibált, dühöngött, sírt és a kisebb testvére ellen fordult.
Eszter, ahelyett, hogy megijedt volna, mint ahogy az anyuka, csak annyit mondott: HOLLY.
Bach doktor így írta le ezt az eszenciát:
„Azoknak, akikben néha olyan gondolatok támadnak, mint féltékenység, irigység, bosszú, gyanakvás. A bosszúállás különböző formáira. Sokat szenvedhetnek önmagukban, amikor gyakran nincs oka is igazi oka boldogtalanságuknak.”
Eszter gyanúja beigazolódott. A HOLLY eszencia felszabadította az évek óta felhalmozódott dühöt és haragot, amid addig csak a bepisiléssel tudott kifejezni.
![]() |
Holly a szívet megnyitó Bach-virág |
Az anyai szeretet nem adja fel
Hosszas elemezgetés, és a Bach-virágterápiáról tartott kiselőadása Eszternek meggyőzte az anyukát, hogy jó úton haladnak, és ha ismét ilyen intenzív érzelmi kitörései lennének a kisfiúnak, akkor abban a pillanatban ismételjék meg a csepp beszedését, hogy a benne feszülő érzés a HOLLY és a többi szükséges Bach-csepp hatására feloldódjon és meg tudjon nyílni.Nem véletlenül nevezte ezt az eszenciát Bach doktor a "szívet megnyitó virágnak".
Az édesanyának pedig a RESCUE keveréket javasolta, hogy ezekben a nehéz pillanatokban is meg tudja őrizni a higgadtságát és a türelmét.
Eszter felajánlotta az édesanyának, hogy 3 napon át éjjel nappal felhívhatja, ha valami rendkívüli történne.
De a telefon nem csörgött.
A siker nem maradt el
Azóta, már csak hetente egyszer kétszer fordul elő, hogy bepisil a kisfiú a korábbi napi 2-3 alkalom helyett.Az édesanya leküzdötte félelmét és bizalmatlanságát, amit a terápiával szemben érzett, és ennek köszönhetően hatalmas lépést tettek kisfia állapotának javulása irányába.
A Bach-virágcseppekről dió héjban
Bach-virágeszenciák oldják a
felgyülemlett feszültséget, így hozzásegítenek a belső béke és harmónia
megtalálásához. Mindez azért fontos, mert az olyan negatív érzelmek, mint a
kétségbeesés, csalódottság, szomorúság, félelem, fokozott stressz vagy
depresszió nemcsak lelkiállapotunkat határozzák meg, hanem egészségünket is
befolyásolják.
Alkalmazás
A vizespohár
módszert akut helyzetben használhatod, amikor hirtelen gyors segítségre van
szükséged. Azért mert, a semmiből rossz kedved lett, minden ok nélkül, vagy nem
tudsz dönteni, egy helyzetben, vagy nehezen állsz neki valaminek, vagy éppen
teljesen ki vagy merülve. A pohár módszert rövid ideig alkalmazzuk, nem úgy
mint a keveréküveget, amit hetekig használunk.
A szükséges eszenciá(k)ból tegyél 2 cseppet a poharadba és azt kortyold el többször a nap folyamán.
Ha épp nincs víz nálad, akkor bele teheted a teádba vagy a gyümölcslevedbe is.
A szükséges eszenciá(k)ból tegyél 2 cseppet a poharadba és azt kortyold el többször a nap folyamán.
Ha épp nincs víz nálad, akkor bele teheted a teádba vagy a gyümölcslevedbe is.
Az
eszenciákat szedésének másik
lehetősége a keveréküveg
használata
Az utóbbit akkor érdemes készíteni, amikor hosszabb ideig kell szedni a cseppeket, mert krónikus lelkiállapotot
vagy problémát szeretnél a segítségükkel megoldani.
A
cseppentős üveget beszerezheted a gyógyszertárakban,
vagy néhány webáruház is árulja. Az éppen aktuális lelkiállapotnak megfelelő
eszenciák kiválasztása után 2-2 cseppet tegyél a az üvegbe, amit előtte
feltöltöttél buborékmentes ásványvízzel, vagy forrásvízzel. És mivel vinned
kell magaddal a keverékedet, tegyél bele brandyt vagy glicerint, hogy
tartósítsd vele és ne buggyanjon meg a víz. Egyébként ha nem teszed bele, akkor
hűtőben kellene tartanod. A hűtőt meg csak nem viheted magaddal. :)
Köszönöm Eszternek a történetet, hogy megosztotta velünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése