A
városi házakba zsúfolódott ember egyre inkább elveszíti kapcsolatát a
természettel. A mindennapok rohanásában alig marad helye és ideje annak,
hogy visszacsatoljon ahhoz a természethez, amelyből kiemelkedett.
Én
is nagyvárosban nőttem fel, sőt felmenőim is városi emberek voltak,
mindig bérházakban laktunk. Nagymamám emlegette néha, hogy milyen jó
lenne egy kert, de álma sosem vált valóra. Mikor gyermekeim kicsik
voltak, hétvégeken mindig ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy
kimenjünk valahová a szabadba, kirándulni, de ha annyi idő nem volt rá,
legalább egy parkba, erdőbe, ki a zöldbe, ahol fel lehet töltődni, ahol
regenerálódni lehet, hogy aztán képes legyen az ember visszabújni a
hétköznapokra a szürke falak közé.
Aztán
jöttek a komolyabb túrák, néha sátorozással, vagy falusi szállással.
Minél nomádabbak voltak a körülmények, annál jobban éreztem magamat.
Folytatáshoz kattints ide:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése