2015. október 3., szombat

A fordított almatorta legendája

Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem élt egy kép a fejemben, milyen leszek majd "felnőtt nőként". Először is biztos, hogy csoda kis sütiket fogok sütni, meg fogom magam, összedobok fél óra alatt egy olyan menüt, hogy mindenki csak ámul. Persze eközben mindig ragyog körülöttem a lakás, meg szól a swing vagy a jazz és terjengenek a finom illatok a lakásban, ami eleve is mindig rejtélyesen gyümölcsös illatú.

Mondjuk olyan akartam lenni, mint a cukrászokat megszégyenítő anyukám, vagy csodaszakácsunk, Zsuzsi, egészséges anyukánk, Dia. Aztán anyukám is elmesélte első lángosának horrortörténetét és szerencsére Zsuzsi és Dia is bátran vállalják, némely félresikerült próbálkozások előzik meg.

Odaégett sütemények, ízetlen főzelékek és egy-két (szerintem valahogy véletlenül) azért még is csak finomra sikerült ebéd és keksz után végül belevágtam egy tanfolyamba.

Quiche és tarte, francia sós és édes piték, ez volt a választott tanfolyam témája. Vágytam már nagyon egy profitól látni, hogyan bánjunk a linzertésztával, mert azt kipukkadásig bírnám enni, ráadásul mind a quiche, mind a tarte a végtelenségig variálható.

Az est egyik főszereplője a Tarte Tatin, vagyis a fordított almatorta volt. A sütemény az 1880-as években készült és egy félresikerült almás piteként indult. A Tatin növérek által üzemeltetett Hotel egy forgalmas napján az egyik testvér, Stéphanie a tűzön felejtette az almaszeleteket némi vajjal és cukorral, ám amikor észbekapott, már nem volt ideje új fogásba kezdeni, ezért a megkaramellizálódott almákból próbált csodát tenni. Ráborított egy adag vajas tésztát az a serpenyőben piruló almákra, így tette be a sütőbe, majd miután megsült, egyszerűen kifordította a süteményt a serpenyőből. Ő maga sem gondolta volna, de óriási siker lett a ragacsos tetejű, fordított almatorta.

Ez az én művem, kifordítás előtt
Így néz végső állapotában, miután megfordult :)
Kép forrása: flickr.com, joyosity képei

Mi ez, ha nem remény nekem a jövőre nézve? Egy sütési baleset eredményét tanulhattam végül egy sütőtanfolyamon...azon az estén Stéphanie Tatin valószínűleg könnyesre kacagta volna magát, ha valaki ezt elmeséli neki.

Tudom, illene a bejegyzést egy recepttel zárnom, de a Tarte Tatin "eredeti" receptjét mindenhol máshogy írják, ezért ahogy a tanfolyamon is javasolták, bátorkodom én is kikísérletezni még a számomra megfelelő vajmennyiséget, aztán ígérem, újból jelentkezem!

Sőt...ha nem vigyáztok, elárasztom a blogot quiche és tarte variációkkal is ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése