Abban, hogy mindenki a saját módján találja meg azt és éli is meg.
Nagyjából másfél éve írtam egy bejegyzést édesapám halálának évfordulóján, amit ma visszaolvastam. Kicsit azért beleremegett a szívem, ugyanakkor a boldogság is megjelent, ahogy mindenek ellenére előtörtek a szép emlékek.
Ennek apropóján szeretném ma megosztani Veletek, amit anno írtam. Ez ma az én boldogságom. Fogadjátok szeretettel:
"Hmm, már két éve. Két éve, hogy nem látlak csak a fényképeken. Vagy ha behunyom a szemem. Utóbbi egyre nehezebben megy. De tudod, azért érezlek. És tényleg itt vagy velem minden pillanatban, amikor csak rád gondolok. Most is. Régen, amikor ezt mondta valaki nem nagyon érintett meg a dolog. Közhelynek találtam. Látod, még most is tanítasz. Úgy mint biciklizni. Emlékszel? Kétkerekűn, igazin. Még a színét is tudom. Bordó.
 |
| Fotó:RáczBetti |
Büszke voltál rám én pedig magamra. Csókot nyomtál a homlokomra, ahogy mindig szoktál és csak mosolyogtál. És, és arra emlékszel milyen sokszor jártunk gombát szedni eső után? És amikor az öledben ültem és ”autót vezettem”? Igaz a lábam még nem érte a pedált, de én azt hittem egyedül csinálom. S Te akkor is csak mosolyogtál.
És arra emlékszel, amikor a CT-re vártunk és könnyes szemmel megígérted Nekem, hogy mostantól jobban vigyázol magadra? Hogy lassítasz a tempón? És én hittem Neked, mert hinni akartam. De a szívem mélyen tudtam, hogy lehetetlent kérek.
És arra emlékszel, hogy másnap összezavarodva álltam az intenzív osztályon az ágyadnál és együtt hallgattuk amit az orvos mond? Tudom, hogy hallottad… Ez bizony így esett. Többé nem álltál lábra, az agykárosodás jelentős volt... De kit érdekelt, én nem hittem neki. Emlékszel? ..."
Ha tetszett a bejegyzés, gyere és csatlakozz a BoldogBlogok Facebook oldalához, ahol még több érdekességet olvashatsz.
Betty! Erős vagy. Jó dolog ám elengedni tudni azt, amit el kell engedni.
VálaszTörlés