Téli örömök 60 évvel ezelőtt
Mint minden gyerek, én is nagyon szerettem a havat. Jó volt nézni a
meleg szobából a csöndes hóesést, a nagy fehérséget, ami még az
esti-éjszakai sötétséget is barátságossá tette. Örömmel csúszkáltunk,
játszottunk a hóban, kis szánkónkon – dombok híján – egymást húztuk. Ha
elestünk is, nagyokat nevetve folytattuk a játékot. Az igazi móka akkor
kezdődött, amikor a szomszéd bácsi a tanyájukra igyekezve befogta a
lovakat a nagy szánba, mi gyerekek pedig hozzákapcsolhattuk szánkóinkat:
vágtának éreztük a lovak futását, szinte velük szálltunk mi is. Aztán,
ha kanyar jött, vagy tényleg nekiiramodtak a lovak, csak elengedtük a
szánkónk kötelét, az kicsúszott a nagy szán végén lévő karikából, mi
pedig vagy eldőltünk a magas hóba vagy az útra huppantunk. Pista bácsi
aztán vagy bevárta, míg futva utolérjük, vagy a visszafelé vezető úton
összeszedett bennünket. Piros volt az arcunk az éles, friss levegőtől,
boldogan értünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése