2016. április 4., hétfő

Találtam egy szuper helyet

Ha azt mondom, hogy csönd nyugalom és béke. Víz, madárfütty, lélek simogató hangulat. Barátok, szeretet, heverés, napsütés, lenge árnyék. Nektek mi jut róla az eszetekbe?

Vasárnap minket is kicsalogatott a jó idő, semmi másra nem vágytam, minthogy beszippanthassam a tavasz balzsamát. Fogalmam sem volt, hogy hova tartunk, én csak hagytam magam. Elvégre éljenek a földmérők, akik olyan helyeket ismernek, ahova még talán a madár sem téved. :) Így nem volt kétségem, hogy az élmény ezúttal sem marad el. (Tapasztalat. :) )

Először az Etyekhez tartozó Botpusztánál álltunk meg. Ezt a települést korábban Bot falunak hívták, amiről már 1280-as évekből fenn maradt írásos emlék is szót ejt. A lankák között két szépség is megbújik. Az egyik egy horgásztó, a másik pedig a legmagasabb domb tetején álló kőtemplom. Képzeljétek, hogy ez épület már az 1200-as években létezett. Sok viszontagságon ment keresztül, sokszor át- és újjá építették, sem a tatárok, sem a törökök nem kímélték ezt a szép kis templomot. De volt, hogy csak maguk kedvére kozmetikázták, hogy még szebb legyen.

Az 1333. évi tizedjegyzék említést tesz egy Boton működött ispotályról, melyet Krisztus-követő nazarénus kolduló és betegápoló rend tagjai számára készült klastromban működött. A templom északi oldalához csatlakozó épületrész a korabeli pestisjárványok idején kórházként is szolgált. Erre utalnak a közelben feltárt tömegsírok.
Szóval sok mindent látott már ez a templom. Az 1970-es években újították fel utoljára, ami napjainkra sajnos nem látszik meg rajta. Elhagyatott gazos, magára az épületre is ráférne bizony egy ügyes kezű kőműves munkája.
De mind ennek ellenére, menjetek el, és nézzétek meg mért szerintem megér egy kirándulást, főleg, ha ti is tovább mentek, ahogy mi is tettük.

Botpuszta kőtemplom, Fotó: Indafoto.hu



Utunkat Felcsút felé vettük a csodás platánsor felé, mert ez kihagyhatatlan látvány. Ha nem jártatok még arra, akkor már csak ezért is érdemes ezt az utat választani. Még ébredeznek a fák téli álmukból, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan zöldben fognak pompázni és csodás sátrat borítanak majd az útra.

Platán sor
Mielőtt elértük volna Felcsútot Göbölpuszta felé kanyarodtunk, ahol egy tündérligetre leltünk. Filmrajongók figyelem! Itt forgatták a Trónok harcát, ez egyel több indok, hogy beírjátok a naptárba, hogy ide el kell jönnötök. Nem készítettem fotót a felépített díszletről, a középkor faluról, azt gondoltam, hogy sok képet találok majd róla a neten. Tévedtem. :(

A tündérek pihenője


A forgatási helyszín mögött, bújik meg a fák árnyékában, a ma Diana és Zoltán horgásztóként ismert hely, ami egyszerűen varázslat. Amikor ott jártunk, békében  és szeretetben lévő társaságokat láttunk. Voltak akik horgász szenvedélyüknek hódoltak, voltak, akik csak egyszerűen a varázslatos hely vonzott oda. Ki nyárson, ki bográcsban készítette az ebédjét, de egy közös volt: a nyugalom.
Ha lelketeket szeretnétek egy kicsit megnyugtatni, ha ki szeretnétek szabadulni a taposómalomból, akkor gondoljatok erre e helyre, ami 30 km-re van Budapesttől, Etyek és Felcsút között. Íme egy kis ízelítő képekben, amit nem én készítettem, hanem a tó üzemeltetőjének a honlapjáról valók, ahol információt kaphattok a nyitva tartásról és egyebekről is:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése