2016. május 16., hétfő

Csak azt szabad feladni, amire bélyleg kell!

Vasárnap a WOMANITY Fesztiválon voltunk a Bach-virágeszenciákkal, és itt találkoztunk Tonk Emillel, aki a  25 éves Magyar Marketing Szövetség egyik alapítója és ügyvezető alelnöke és az  Üzleti Akadémia vezetője. Vele beszélgettünk a Lélek erejéről és a kitartásról, arról, hogy soha semmit nem szabad feladni.

Tonk Emil          Foto: Womanity.hu
Az életünk során számtalan akadályba ütközünk, ami arra kényszerít minket, hogy megoldásokat keressünk. Vannak olyanok, akik kétségbe esnek és összeomlanak. De vannak olyanok is, akik felveszik a kesztyűt, beleállnak a helyzetbe és megküzdenek a megoldásért.
"Ahhoz, hogy új eredményt érjünk el a jövőben, kevés a saját tapasztalatunk és tudásunk, mert az juttatott el minket oda ahol most tartunk. Ha jobb, eredményesebb életet akarunk holnap, akkor a mai tudásunknál többel kell rendelkezni. A legnagyobb probléma, ha a régi tudásunkkal remélünk új eredményt. Ilyen nincs. De az új ismeret egyszer majd biztosítja a jobb eredményt. A tudás iránti alázat a legjobb eszköz a sikeresség felé vezető úton."- mondta az első marketing vezetők egyike, Tonk Emil

Ezeknek a gondolatoknak a nyomán jutott eszembe

Saját történetem


Nem olyan rég, egy közös projektmunkában vettem részt a főiskolai tanulmányaim során, ami nagyon jó példája ennek. Csapat munkáról van szó, nem az egyéni teljesítmény a lényeg, hanem a közös munka. A téma adott volt, amit fel kellett dolgoznunk. Szeretem az ilyen kihívásokat, szeretek olyan csapatban dolgozni, ahol a közös gondolkodás, a közös célért mindenki mindent megtesz. Inspiráljuk egymást, a gondolatok egymásra épülnek, és ebből remek dolgok születhetnek. Pozitívan állok a feladatokhoz, az akadályokra megoldandó feladatként tekintek, és addig küzdök, amíg nincs megoldás.

Csapatmunka


A mi esetünkben sajnos nem volt erről szó és ez nagyon feladta nekem a leckét. Hogy miért? Mert már sok sok éve vezetek egy vállalkozást, - az Originál Bach-virágeszenciák magyarországi képviseletét látom el - és nem tudok megalkudni azzal, ha valami nem tökéletes. Mindig arra törekszem, hogy a képességeimhez képest a lehető legjobbat hozzam ki magamból.
Igen, maximalista vagyok, és azok táborába tartozom, akiknek a ROCK WATER Bach-virágcseppre van szüksége, hogy lazítani tudjon. És elfogadja, hogy ha a lécet kicsit alacsonyabbra teszi először, és ha majd azt sikerült megugrani, akkor emeljük. De másképp nem csinálhatom, hiszen akkor lehúzhatnám a redőnyt.

Rock Water a maximalistáknak


Amikor csapat munkáról van szó, akkor bizony hajlamos vagyok verni a tamtam dobot, hogy az az út, amit én találtam, az a tuti, ezért sokszor szoktam szedni a VERVAIN eszenciát is, hogy könnyebben tudjak engedni, és nem csak az én ötleteim lehetnek jók. De ez talán abból adódik, hogy mindig a magam ura voltam, és ha valamit nem csináltam jól, akkor bizony annak súlyos következményei voltak, vagy lehettek volna. Tanultam ebből, és most már hallgatok a megérzéseimre, és ebbe az is bele tartozik, hogy elfogadom mások meglátásait is. :)


Ennél a főiskolai projektél is pontosan ezzel a problémával szembesültem, amikor az ötleteim elutasításra kerültek. Dilemmám tárgya az volt, hogy tényleg erőszakosan nyomom azt, amit kitaláltam, és hagynom kellene az egészet, vagy, ne törődjek a csapat azon tagjaival, akik csak ezer kifogást találnak, és csak a negatívumokat tudják hangoztatni: hogy ezzel csomó munka van, sok energiát kell belefektetni, nem lesz jó, nem fog tetszeni, kidobott idő, ők ezt a módszert nem akarják megtanulni, nem értenek hozzá stb.

Nem akarom


Őszintén mondom, egy-két napig elvesztettem a hitem, és azt mondtam, hogy jól van, hagyom a francba, lesz, amilyen lesz. Feladtam.
De aztán mégiscsak jött a Lelkiismeretem, aki ott motoszkált és mondogatta, hogy ne add fel, higgy a megérzéseidben és vidd tovább! Mutasd meg, hogy jó lesz ez, tarts ki!. Nem adhatsz ki olyat a kezedből, amivel nem vagy maximálisan elégedett!

Nem adtam, fel, ahogy Tonk Emil is mondta, hogy:
"FELADNI CSAK AZT SZABAD, AMIRE BÉLYEG KELL!.  
Addig, amíg a kritikán van a hangsúly és nem az elismerésen, addig hiába hangoztatjuk a pozitív gondolkodás erejét és eredményeit. A negatív gondolkodásra a legnemesebb válasz a jó hozzáálláson alapuló siker. A negatív gondolkodás egyik legnagyobb ellensége a MÁSKÉPP. Mutassuk meg másoknak, hogy lehet dolgokról másképp is gondolkodni, lehet másképp is cselekedni és lehet bármilyen helyzethez másképp is hozzáállni."

Kitartásomat siker koronázta, mert az én verzióm nyert elfogadást, és az lett az iránymutató a folytatásnál.

Szóval tartsatok ki, soha ne adjátok fel az álmaitokat. Bízzatok a megérzéseitekben, amiben a CERATO Bach-virág is a segítségetekre lesz, önbizalmatok erősítését pedig a LARCH eszencia fogja segíteni.
Tedd meg az első lépést, mert minden sikeres eredmény az első lépéssel kezdődött. Soha ne azt nézd, hogy hányszor estél el, hanem azt, hogy hányszor álltál fel, mert ezek a sikerek elkísérnek az életed során. Bármilyen nehézség előtt állsz, akkor eszedbe fog jutni, hogy már mennyi mindent meg tudtál oldani, és ez erőt fog adni a továbbiakban is. Mutasd meg, hogy lehet másképp is cselekedni, és máshogy hozzá állni a dolgokhoz. Gondolkozz pozitívan! Ebben a Bach-virágeszenciák segíteni fognak, számíthatsz rájuk.

Ezt kell tudni a Bach-virágokról és használatukról:

Bach-virágeszenciák oldják a felgyülemlett feszültséget, így hozzásegítenek a belső béke és harmónia megtalálásához. Mindez azért fontos, mert az olyan negatív érzelmek, mint a kétségbeesés, csalódottság, szomorúság, félelem, fokozott stressz vagy depresszió nemcsak lelkiállapotunkat határozzák meg, hanem egészségünket is befolyásolják.

Alkalmazás

A vizespohár módszert akut helyzetben használhatod, amikor hirtelen gyors segítségre van szükséged. Azért mert, a semmiből rossz kedved lett, minden ok nélkül, vagy nem tudsz dönteni, egy helyzetben, vagy nehezen állsz neki valaminek, vagy éppen teljesen ki vagy merülve. A pohár módszert rövid ideig alkalmazzuk, nem úgy mint a keveréküveget, amit hetekig használunk.
A szükséges eszenciá(k)ból tegyél 2 cseppet a poharadba és azt kortyold el többször a nap folyamán.
Ha épp nincs víz nálad, akkor bele teheted a teádba vagy a gyümölcslevedbe is.
Az eszenciákat szedésének másik lehetősége a keveréküveg használata
Az utóbbit akkor érdemes készíteni, amikor hosszabb ideig kell szedni a cseppeket, mert krónikus lelkiállapotot vagy problémát szeretnél a segítségükkel megoldani.
A cseppentős üveget beszerezheted a gyógyszertárakban, vagy néhány webáruház is árulja. Az éppen aktuális lelkiállapotnak megfelelő eszenciák kiválasztása után 2-2 cseppet tegyél a az üvegbe, amit előtte feltöltöttél buborékmentes ásványvízzel, vagy forrásvízzel. És mivel vinned kell magaddal a keverékedet, tegyél bele brandyt vagy glicerint, hogy tartósítsd vele és ne buggyanjon meg a víz. Egyébként ha nem teszed bele, akkor hűtőben kellene tartanod. A hűtőt meg csak nem viheted magaddal. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése