FOGYÓHOLD, KOS:
Hahó Holdhallgató!
Három napnyi tűz őselem vár ránk. A Teliholdas napok után valószínűleg többen is feszültebbek lesznek az átlagosnál, így szinte elkerülhetetlen némi konfliktus, vita, vagy belső vívódás. Gondold át, mielőtt kimondasz bármit, ugyanis hajlamosabbak lehetünk fejjel futni a falnak, sőt másoknak is.

A munkahelyen feszült lehet a hangulat. A főnökök hajlamosabbak ilyenkor éreztetni vélt vagy valós hatalmukat, és megeshet az is, hogy értelmetlen feladatokkal, indokolatlan pluszmunkákkal terhelnek. A törtető, nyalizós munkatársak erejük teljében lehetnek, azonban próbáld meg nem felhúzni magad rajtuk, és lehetőleg ne állj az útjukban. Maga a munka változóan mehet: ha sikerült jót aludnod a Telihold ellenére, akkor ügyes, kreatív és lendületes lehetsz. Ha viszont nem aludtál jól, akkor nehezebben koncentrálsz majd, így nehezebben megy a munka is.

A szerelmeseknek most szintén két út van. Kipihentségtől függhet a lelkiállapot. Ha kedvesedet megviselte a Telihold, olyannyira, hogy hangot is ad a fáradtságnak, elcsigázottságnak, akkor ne szervezz semmilyen programot, csak hagyd pihenni. Biztasd, hogy feküdjön le minél korábban. Ha érzitek a lendületet, akkor pénteken vagy szombaton menjetek zenés, táncolós eseményre, vidám programokra. Bókolj sokat, kacérkodj, próbáld megnevettetni!
A nem szerelmeseknek is javasolt ellátogatni szórakozóhelyekre, kiengedni a gőzt. A táncolás, éneklés nagyon-nagyon jól eshet. Kiadhatod magadból a hét feszültségét. Jó ötlet egy vacsora is barátokkal, barátnőkkel; most különösen jól eshetnek a különleges ízek, a szokatlan fűszerezés. Tűz őselem idején javasolt erősebben sminkelni, színesebb ruhákat felvenni. Legyél bátran feltűnőbb, mint szoktál lenni, és fogadd a bókokat, a flörtöket mosolyogva!
Mindenkinek ajánlott a vidámság, a nevetés. Vígjátékok, humoros regények, baráti összejövetelek, mind-mind segíthetnek, hogy megszabadulj a Telihold okozta feszültségtől. Alkalmas napok, hogy sportolj, sőt, hogy elkezdj sportolni. Az anyagcsere felpöröghet lassan, így jól teszed, ha elkezded (vagy folytatod) a fogyókúrát. A szaunázás, gőzfürdőzés, szoláriumozás is nagyon-nagyon jól eshetnek; segíthetnek kikapcsolni ellazulni. Érdemes a szépségápolással is foglalkoznod. Kos Hold idején sokkal eredményesebbek az arcápoló termékek, így javasolt az arcradír, vagy mélytisztító arcpakolás. Ha érzed a tűz őselem okozta belső feszültséget, akkor próbáld levezetni mozgással, vagy éppen kikapcsolódással; ne másokon. Ne bánts meg másokat; gondold meg, mielőtt belemész egy vitába, mert ilyenkor jellemzőbbek a teljesen értelmetlen veszekedések.
Hallgass a Holdra!
AJÁNLOTT
TEVÉKENYSÉGEK
test: aktívkodás, méregtelenítés, szauna, arcmasszázs,
tánc, ágytorna
szépség: bőrtisztítás, arcgőzölés, bőséges
folyadékbevitel, arcradír, tonizálás,
háztartás: sütés, főzés, vasalás, aromaterápia
kert: kerülendő; gyönyörködés, tervezés
gyógynövények: citromfű, komló
Bach-virágeszenciák: RESCUE pasztilla - kedélyed
csitítására, RESCUE spray - hevességed lefékezésére, RESCUE krém -
sérüléseid kezelésére
kerülendő: fogorvos, nehéz kerti munkák, fodrász, viták,
kirohanás, érzelmi zsarolás, versengés, döntéshozás, monoton tevékenységek
Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot.
Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése