2017. december 18., hétfő

Heti Holdhíradó

HÉTFŐN ÚJHOLD

Hahó Holdhallgatók!

A legnehezebb dolog a decemberben, hogy a karácsonyi várakozás, készülődés közepette is dolgozni kell. Ha te is így vagy ezzel, akkor ne lepődj meg, ha a mostani hétfőt igazi mélypontnak éled meg. Ezen a héten a Bak-, Vízöntő- és Halak holdhatások érvényesülnek majd. Gyere, nézzük meg együtt, mi vár ránk.
A hét eleje nehéz lehet a Bak Újhold miatt. Újholdkor lehetőségünk adódik megújulni, azonban van egy másik oldala is, méghozzá az, hogy úgy érezzük elfogyunk a Holddal együtt. Bak Hold idején magányra, csendre, nyugalomra vágyhatunk. Az Újhold miatt számtalan előre mutató gondolatunk érkezhet, melyeket érdemes megfontolni, nagyító alá tenni, megszemlélni, megvizsgálni. Hatalmas belső feszültség keletkezhet benned, ha erre nem adódik lehetőséged. Megeshet, hogy úgy érzed, már most besokalltál a karácsonyi forgatagtól, a decemberi pörgéstől. Ne aggódj, mert ez a hét második felére megváltozhat. Jót tehet, ha a hétfői szabadidőt a pihenésnek szenteled. A munka jól mehet, annak ellenére, hogy szenvedésnek élheted meg az elindulást. Lesznek, akik már szabira tudtak menni, de érdemes nem foglalkoznod ezzel. Ne ostorozd, ne szenvedtesd magad! Gondolj a hazaérés pillanatára, és told félre picit a teendőid, az ajándékvásárlást, a készülődés feszültségét! Ez a nap legyen a tied, legyen egy rehabilitáló nap, amikor kicsit elengeded a kötelezettségeket. Kedden és szerdán még mindig a Bak Hold hatását érezheted, így szánhatod ezeket a napokat a tervezésre, szervezésre, a dolgok áttekintésére. Nagyon jól eshet a listák gyártása, a rendrakás, sőt a vásárlás is. Otthonodban állítsd össze a bevásárló listát, és menj céltudatosan, ugyanis a tömeg kiboríthat. Őrizd meg a hidegvéred! Ne feledd, hogy a hétfői pihenés lendületet adhat keddre és szerdára is!
Csütörtökön és pénteken a Vízöntő Növőhold miatt laza és nemtörődöm lehetsz. Jól is teszed, és engedd is meg magadnak, hogy semmitől nem feszülsz meg! Dönts úgy, hogy lazán, könnyedén és mosolyogva csinálod végig ezt a két napot. Szerintem sem fair, ha dolgoznod kell (nekem is sajnos), azonban ha ezen szenvedsz, akkor saját magadnak nehezíted meg ezeket a napokat. Hasznos lehet, ha a Bak napokon összeállított listáidra hagyatkozol, ugyanis a levegő őselem miatt feledékeny, szórakozott és kissé szétszórt lehetsz. A munkában jobban mehet az idő, ha mosolygós vagy és kedves, mert az emberek hálásak lesznek neked ezért. Dicsérd meg munkatársaid, a kinézetük, vagy lelkesedésük miatt. Mivel a Hold növekedésnek indul, így ideje megnövelned a vitaminok dózisait, és odafigyelned tested jelzéseire. Ha belefér a napjaidba és az időjárás is engedi, akkor sétálj egy nagyobbat, szellőztesd ki a fejed, és csodáld meg a karácsony előtti fényeket. A kötelező dolgok közül próbálj szelektálni. Nem kell tökéletesnek lenned! A kommunikáció lehet ennek a két napnak a kulcsa. Kérj segítséget, ha úgy érzed arra van szükséged, és beszéld ki magadból, ami a szívedet nyomja.
Szombaton és vasárnap a Halak Növőhold igazán kedvez a családi eseményeknek. Részemről már nagyon várom, hogy leülhessek, és válogassam a karácsonyfa díszeit, hogy elengedhessem kicsit a kötelezettségek nyomasztó terheit. Azonban tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik még ezeken a napokon is dolgoznak majd. Ha te is közéjük tartozol, akkor vértezd fel magad az előző napokon a rossz hangulat ellen, ugyanis lelked nagyon nehezen viseli majd, ha az otthonodtól távol kell legyél, akár csak néhány órára is. Fogj össze munkatársaiddal, és tegyétek pozitívvá ezeket a napokat! A közös panaszkodás és szenvedés rendkívül rossz irányba fordíthat. Olyanok vagyunk ugyanis Növőhold idején, mint a szivacsok, akik magukba szívják a környezetünk hangulatát. Az igazi karácsonyi hangulat az, amikor önmagadon felülemelkedve is kedves, megértő, empatikus és szeretetet árasztó vagy. Kívánom, hogy sikerüljön.
Megpróbálok még jelentkezni vasárnapig. Addig is kitartás! És ne feledd: a hétfő legyen egy aprócska feltöltődés, hogy a heted könnyed és karácsonyi lehessen!
Hallgass a Holdra!

Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!

Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése