A tárgyak fondorlatos lázadása

Újabban fellázadnak a tárgyak ellenem. 
Többfajta szcenárium van. Az egyik, hogy a tárgyak elbújnak. Ebben a játékban a szemüvegek vezetnek, jóllehet pontosan ismerem búvóhelyeiket, mindig sikerül újat találniuk, ahol csak hosszas keresés után akadok rájuk, miközben mindennek elmondom őket. A mobiltelefon is szeret elbújni, de neki az a pechje, hogy egy másik telefonról meg tudom csörgetni és már le is bukott a kis szemtelenje. A kulccsal, mely főkolompos volt korábban az elbújásokban, most kitoltam, mert hazajövetel után rögtön a zárba dugom, ahonnan nem bír kiugrani, bárhogy is szeretne.

A ruhák külön kasztot alkotnak, ők tudnak csak igazán kitolni velem. Egyik szekrényből a másikba bújnak, időnként a szennyes legalján kucorodnak össze, vagy éppenséggel ott vannak az orrom előtt a nyitott szekrényben, csak egyik felük lecsúszott a vállfáról és jóízűen kuncognak, hogy nem látom őket. Időnként még a vállfák is beszállnak a bosszantásomba, összeakadnak, hogy mozdítani se tudjam őket. Na ilyenkor aztán ölni tudnék, mert persze, hogy éppen sürgősen el kellene mennem otthonról, és vehetek fel barna pulcsi helyett egy hupililát, mert csak azt találom meg.

A másik szcenárió hogy a tárgyak leesnek, kicsúsznak, elgurulnak, elmozdulnak, ha hozzájuk érek, vagy utánuk nyúlok. Azt találtam ki, hogy kifigyelem őket, meredten nézek rájuk, miközben közelítek hozzájuk. Na ez be is vált, ilyenkor nem mernek leesni, eltörni. De nyúljak csak egy pohár után az egyik kezemmel, miközben a másikkal a vízcsapot nyitom ki és oda is nézek, máris kiugrik a kezemből a pohár és a padlón köt ki az ebugatta – száz darabra törve.

Tegnap éppen egy gyöngyökkel teli fémdoboz döntött úgy, hogy önállósítja magát még mielőtt eltettem volna a helyére. Unokámmal ugyanis szenvedélyes gyöngyfűzők vagyunk és előző este e szenvedélyünknek hódoltunk. A több száz színes gyöngy ezerfelé gurult szerte-széjjel a padlón. – Na akkor most ott is maradtok - mondám nekik. Tudjátok mikor fogok négykézlábra ereszkedve egyenként összeszedni benneteket? Majd szépen rátok lépünk és összetörtök, úgy kell nektek - dohogtam magamban, s közben megelevenedett egy gyermekkori emlék.

Négykézláb kúszunk a szálkás szobapadlón egy játszótárssal, apró gyöngyöket keresve a parketta réseiben. Egyik kezünkben gombostűvel, másik kezünkben egy babaedénnyel vadászunk az elgurult kásagyöngy szemekre. Gyakori, jó mulatság volt ez, annak ellenére, hogy az ember gyereke ritkán úszta meg egy térdbe fúródó szálka nélkül. Aztán ha sikerült begyűjteni sok gyöngyszemet, jött a cérnára való felfűzés és össze lehetett hasonlítani, ki talált több szemet. Közben biztosan elszórtunk néhányat a kikotortak közül, így biztosítva a következő gyűjtés alapanyagát.

Egy szó mint száz, a tárgyak fellázadtak ellenem, de ők még nem tudják, hogy nem adom meg magam, én leszek az erősebb.

Cecilia