Újuljunk meg együtt! Nem minden Újholdkor érzi az ember, hogy megújul, hiszen néha csak apró változások, csiszolódások mennek végbe. Én jelenleg úgy érzem, hogy rengeteget kaptam tőletek.

Az elmúlt hetekben sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a holdnaptárral, mert úgy éreztem, ellaposodott. Azonban visszagörgettem facebookon....honnan indultunk, hova jutottunk. Rájöttem, hogy szeretetet és erőt tudtam adni a holdnaptáron keresztül nektek, ismeretlenül is. Biztos vagytok, akik nem mindig olvassátok, és biztosan van, aki régen olvasta, most meg már nem. Így van jól. Talán elvesztettem egy időre a célt, vagy talán most találtam meg igazán, majd kiderül.
Újhold, új lendület.
Skorpió Újhold van. A skorpió az érzésekre hat leginkább. Hajlamosabbak lehetünk a lelkizésre (lásd fentebb és lentebb), és hajlamosak lehetünk a múltba tekinteni. Lesznek, akik ezen a napon boncolgatják majd a múlt eseményeit, és lesznek, akik jövőbeli terveiket szövögetik. Ne lepődj meg, ha mindez fáj. Próbáld meglátni a dolgok mögött húzódó tanulási folyamatot.
Jól eshet ezen a napon a gondoskodás. Jó érzés másoknak adni. A víz őselem ráadásul felerősíti az olyan vágyakat, amik könnyedén teljesíthetőek. Süss finom sütiket, kínálj édes ételt, italt, mosollyal, és arasd le a babérokat!
Azok, akik házimunkára adják a fejük, nagyon jól teszik ezt, a Hold szerint. Bár a hétvége a pihenésé is kell, hogy legyen, az Újhold mégis rengeteg energiát adhat a megtisztuláshoz. Hatékony lehetsz a rutinszerű takarításban, de bátran nekiláthatsz nagyobb takarításnak is. A víz is a segítségedre lehet most. Ha úgy érzed, itt az idő, hogy mindent lesuvickolj, ne fogd vissza magad.
A szerelmeseknek sok összebújást, kedvességet, romantikát javasol a skorpió Újhold. Sajnos azonban a skorpió holdhatás féltékennyé tehet többeket is. A féltékenység egy olyan érzés, amikor valaki fél, hogy nem elég jó a másiknak. Hogy van egy jobb, létezik valahol más, aki jobban tudja szeretni a kedvest. Ha te is érzel féltékenységet, jusson eszedbe, hogy a féltékenység a te fejedben és szívedben van. Nem a párod tehet róla, csakis te. Szeresd még jobban, mondd el neki, biztosítsd a jelenlétedről, a társ mivoltodról.
A nem szerelmesek közül sokan mélyre zuhanhatok most a Hold miatt. Az önsajnálat és a magány képes átvenni az uralmat feletted ezen a napon. Pedig az Újhold megmutathatja az új erőd, az új utad. Bizonyára előfordul, hogy boncolgatod a szerelem hiányának okait. Nehéz lehet elhinned, hogy te is szerethető vagy, pedig valahol ez lenne a kapcsolatok lényege. Ünnepeld meg Önmagad; az eredményeid, a sikereid, még a legapróbbakat is. Ha teheted menj társaságba, barátok közé, és igenis beszélj velük őszintén magadról.

Hallgass a Holdra!
~
Ajánlott tevékenységek ~
- test: aktívkodás, fogyókúra, méregtelenítés, bőséges folyadékbevitel, talpmasszázs, ágytorna
- szépség: bőrtisztítás, nyugtató fürdők, sok
folyadék
- háztartás: felmosás, lemosás, kimosás, elmosás,
átmosás
- kert: öntözés, táplálás, trágyázás
- gyógynövények: csalán, zsálya
- Bach-virágeszenciák: CHERRY
PLUM (mindjárt felrobbanok!); SCLERANTHUS (nyugalmat
szeretnék!), CHICORY (már nem is szeretsz!)
- kerülendő: összemosás,
bemosás, panaszkodás, a magányon elmélkedés, depizés, hiszti, duzzogás,
féltékenykedés
Szia! Nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet, engem megnyugtat. :) Két napja feszült vagyok, és ma megkaptam a választ, hogy miért! Nagytakarítok, és látom, hogy pont jókor! :) Szóval várom az írásaidat továbbra is! Talán nem vagyok egyedül! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen a hozzászólásod! Nagyon jól esett! <3
TörlésSzia Mosz olvastam a bejegyzésed és jó pár dolgot csináltam amit irásodban megemlitettél.
VálaszTörlésvárom következő bejegyzésed .
Nagyon ügyes vagy! Gratulálok! Örülök, hogy írtál és köszönöm szépen!
Törlés